„A szél az arcodon ha sót talál, nem kérdi,
honnan. A tenger és a könny egylényegű”
Miklya Zsolt
Sót találni a recepciónál
hatalmas rózsaszín sókristályt
megnyalni aztán kiinni a kancsót
ízlelni sót az arcon tengerre gondolni
kihajózni a nyílt vízre nem nézni hátra
elrúgni a csónakot rúgni partot medret
érezni az áttetsző sókristályokat
ahogy kérget képeznek az arcon
maszkká sűrűsödnek öntartó anyaggá
figyelni a tengert vízszint már a tüdőig
kicsap a partra megkapaszkodik a parti
fövenybe – a lélek hullámtermészetű –
tengermosta arc – a sómaszk visszanéz
a lélek megmártózni elmerül – tört üveg-
mozaikjai hullámcsapdában rángó fényjelek
Ennek az írásnak nincsen kerete. Csak a gondolatok, hasonlatok követik egymást, a só miatt felfedezni összefüggést, de ez nekem kuszának hat. Ezt a csapongást sokkal egységesebbé is lehetne tenni szerintem.
VálaszTörlésBad Blumauban voltunk, a Hundertwasser-faluban,és tényleg megnyaltuk a hatalmas sókristályt a keresztmamámmal,aztán kiittuk a kancsó vizet.Erről asszociáltam a továbbiakra.
VálaszTörlésAkinek íródott, értette.Tudom, ez nem elég, de akkor, ott betöltötte a küldetését.
Szerintem jó, nekem tetszik, itt összeáll és kellemes az elegy.;;)
VálaszTörlésNekem tetszik az idézet - nagyon idepasszol. Én elvonatkoztatok az első vsz-tól, mert az nekem kicsit kilóg. Amúgy tetszik a hangulata, mert idéz egy emléket... sós bőrrel a tengerparton ülve...:)
VálaszTörlés