Még minden majdnem rendben van Még mindig kell, de elhalt a még. ˝Még nyílnak a völgyben a kerti virágok˝, még szól a dal, de egyre halkabb. A még igényét elcsendesíti a tolvajként beléd lopódzott elég, minek, majd egyszer-hűvös suttogása. Az ˝Inkább elkerülni˝ óvatos vágya.
Töprengő mérlegelés, precíz meggondolás. A lehetőleg semmi kockázat. Megjelennek a fakuló színek, a muzsikában egyre több a fals. Meg túl hangosnak tűnik, holott halkul.
Idegesít a felismerés, de idegesít ha hangos. Minden bizonytalan. Lehet rá bátran számítani, sosem hagy cserben. Nyitott kérdéseknél állandóan jelen van, egyszerre riogat és bátorít, le és rábeszél, érvek és ellenérvek hadát szüli, ami vagy egészen elgyávít, vagy tettre késztet.
Egész ténykedésed áthatja a győzelembe vetett bizalom hiánya, aminek eredménye a balsiker. Aztán jön a vég nélküli magyarázkodás, a helyzetelemzések lázas időszaka, a bűnbakkeresés. A ˝Hibáztam˝- beismerés mentálisan rombol. Még bizonytalanabbá tesz, a következő akciód sikeresélye csökken.
A titokban beismert önhiba még nagyobb súllyal nehezedik rád, mert kifelé meggyőzően kell állítanod az igazság ellenkezőjét.
Ez a végtelen történet folyamatosan sorvaszt és öl, külső szemlélő számára a kezdeti stádium nem érzékelhető, csak az áldozat érzi már az első pillanatban, lelkébe fúródó végzet nyílvesszejét.
Egyre növekvő zajjal kábítod környezetedet, elnyomva lelked szűkölésének fülsértő hangjait. Ez a hangzavar elviselhetetlen kakofóniává dagad, míg rá nem döbbensz, helyzetedet csak a ˝Nagy menekülés˝, az elmúlás tudja csak feloldani.
Bölcsebb ha jól megfontolt önvédelemből megtanulsz veszíteni, belátod, semmi nem tarthat örökké, - elfogadod a tényt - nem győzhetsz neked tetsző szinten, de nem gond, mert nem is akarsz.
Belátó hozzáállásod meghozza neked a békét, megmentve gyilkos kudarcoktól.
Meg kell tanulni belátni és elfogadni.
Ennyi az egész.
Riba
Szinay
