Bejárom utánad a világot.
A szívem a kormányos.
A könnyeimen kelek útra,
s elhajózom Indiába.
Perzselő öklömmel le sújtok.
S elefánt agyarból készítek
egy harsonát a szívedhez.
Remélve hangjára fel figyelsz.
De hirtelen elreppent egy év
és lelkem bárkája gyorsan foszlik.
Egy óra csókot lehel homlokomra
de ledöföm, csak engedjen utamra.
Az idő durván belém mar,
megnyúzta ifjú csontomat.
Egy törött tükörbe nézek
s a szívfájdalom felemészt,
egy idegen arca néz felém.
Ezért mindent porrá török
s a földre rogyva üvöltök.
Hol vagy?
Nem talállak.
Hol vagyok?
Nem talállak.
Hol vagy?
Hol vagy?
Vajon egyedül talállak?
Öreg vagyok és fáradt
elteltek az évek magányban.
Most csendre vágyom és békére,
csak befekszem Európa lágy ölébe,
fejem lehajtom gyengén keblére.
S halkan suttogom.
Hol vagy?
Nem talállak.
Hol vagyok?
Nem talállak.
Hol vagy?
Nem talállak.
Hol vagy?
Vajon egyedül talállak?
Hol vagy?
Vajon megtalállak?
Ezt mán olvashattuk, biz. Kíváncsi vagy mit változott a véleményünk azóta?:)
VálaszTörlésNa, tudod mit?
VálaszTörlésBemásolom ide, amit korábban ehhez írtam...
Kedves Krisztián!
Versed első három strófája, versszaka nagyon tetszik! Érzem benne az eredetiséget, megfog a hangulata. Az utána következő részeknél már nem érzem azt a hatást, sodrást.
Ahogy a forma elkezd mindenfelé kalandozni, úgy a tartalom is. Bár a hosszabb, kidolgozottabb részek szépek, érzelmesek.
Mégis azt mondom, hogy jobb lett volna, ha az első három versszak vezérfonalán haladsz tovább, azok nagyon jók lettek.
Az egész kicsit hosszú lett, talán túl van írva.
köszönöm de már mindet olvashattátok, csak mivel az az oldal idővel megszűnik ide is felteszem. ne vesszen a feledés homályába :D
VálaszTörlésValóban az eleje magával ragadóbb, és talán az utolsó szakasz kicsit idegesítő, de azért tetszik összességében.
VálaszTörlésDikó
köszönöm szépen:D
VálaszTörlés