Rozsdás síneken sír a lélek

Kormos, piszkos külváros hozott a világra,

Vérben, könnyben, mocsokban születtél.

Szárszó vitt el, temettünk.

Magot vetettél,

de a szárba szökő virágot

a burjánzó gaz megfojtja,

kevesen maradtunk,

alig-emberek,

hitünkben egy jobb világra várva.

Kormos, piszkos

ma is az élet,

fonnyadt fák ágain kúszik

fáradtan a fény,

köd temeti a reményeket

és

Szárszó felé

rozsdás síneken

acélkerekek alatt

fájdalmában

felsír a lélek.