Nem értem a felnőtteket. Mindig rohannak, soha semmire nem érnek rá. Az apát alig látom. Általában a gyárban dolgozik, folyton műszakba, vagy valami ilyesmiben. Minden második hétvégén van csak itthon, de végül is nincs akkor sem, mert akkor meg nagyon fontos dolgai vannak a Jóska bácsival. Anya azt mondja, hogy dolgoznak a Jóska bácsi műhelyében.
A Jóska bácsinak klassz a műhelye, tele van mindenféle érdekes szerszámmal. Van ott egy nagy satupad, meg fűrészek. A legjobb az a gyalu, amelyik olyan kunkori forgácsokat csinál. Nagyon jó volt amikor téli szünetben anya apáért küldött a műhelybe, viszont apáék a Zoli bá kocsmájában váltották meg a világot, engem meg elhajtottak. Viszont anya meghagyta, apa nélkül semmi esetre se menjek haza, ezért megvártam a műhelyben. Addig is, hogy ne unatkozzak, meg már régen szemet vetettem a gyalura, kipróbáltam hogyan működik. A kályha jóleső meleget árasztott, én meg elképzeltem magamat, mint Józsefet az ácsmestert. A gyalu először nehezen akart belekapni a faanyagba, megizzadtam az első pár kis forgács fecniért. De ahogy egyre többször húzgáltam ráéreztem az ízére és csodálatos hosszú forgács loknik sikeredtek. Mikorra már elég nagy mennyiséget sikerült összegyalulnom, és szinte elfogyott az alapanyag - meg már meguntam József szerepét - belepréseltem a nagykabátom zsebébe munkám gyümölcsét és inkább hazaballagtam. Otthon anya kérdőre vont apát illetőleg. Mondtam neki, hogy a kocsmába beszélget. Csodálatos módon nem lett pipa, mint máskor hasonló hír hallatán. Hamar megtudtam az okát. Zoli a kocsmáros rendelt egy új bejárati ajtót Jóska bácsitól. Ezen dolgoztak hetek óta apával, ma lett kész és azt fizettetik ki vele.
Évek óta apa feladata volt a karácsonyfa feldíszítése. Mivel ő fontos pénzügyek miatt távol volt, felajánlottam anyának a segítségemet. Olyan furcsán csillogtak a szemei és azt mondta, mindig tudta, hogy rendes gyerek vagyok, mondhat bármit a tanító úr.
Bezárkóztam az ebédlőbe ahol a fő helyen a kis asztalon már állt a kis fenyőnk. József ácsmesterből egyszerre én lettem a kis Jézus személyesen. Most is azt mondom, szerintem a mi karácsonyfánk lett a legszebb a világon. Még az áruház kirakatában álló sem közelítette meg, pedig azt a virágos Zsuzska néni cicomázta fel! Az enyémen nem voltak ugyan csillogó-villogó boák, sőt üveggömbök sem, mert én nem tudom hogyan, de amikor kicsit távolabbról akartam megszemlélni művemet, hangos reccsenéssel a lábam alá keveredett dobozban összetört mindegyik.
Amikor apa ordítva, anya jajveszékelve rontott be az ebédlőbe igazán nem értettem mit vannak úgy oda azért a pár ócska gömbért. Többsége amúgy is kacska, kopott régi vacak volt, minek kell az ajtót is feltörni ilyen semmiségért?! Ahogy kivágódott az ebédlő ajtaja, persze rögtön abbahagyták a kiabálást, a látvány azért lenyűgözte őket. Szerintem az nagy ötlet volt mégiscsak, hogy a forgács loknikon kívül még a kabátzsebemben megbújó fűrészporral is beszórtam az egész fát (nesze neked Zsuzska néni, nem kell ide műhó!). Igaz csak egy rövid időre lett csend, apa csak ennyit nyögött ki:
- A kurva életbe! A gyerek a kocsmaajtóval díszítette fel a fát! A keserves Úristenit, de drága karácsonyunk lett!
Az anyát is folyton eszi az ideg (fogalmam sincs ez hogyan is történhet, de folyton ezt mondja hát igaz lehet - bár nem látom, hogy hiányozna is egy darab belőle, sőt!) és általában miattam. Mert mindig csak rossz vagyok. Ezt nem értem mondjuk, mert annyira iparkodok jónak lenni. Arról én végképp nem tehetek ha ez nem sikerül. Például múltkor anya átadott megőrzésre a szomszédba Erzsike nénihez, mert orvoshoz kellett mennie. Mondjuk ezt se értem, mert nem látszik betegnek, inkább jó sokat eszik mostanában. A ruhái sem jók már rá. Mind hülyén áll a hasán. Ezt meg is mondtam neki, de csak olyan furán nézett és negédesen mosolygott.
Na, az Erzsike néni lakása csuda egy birodalom! Anya azt mondta apának, hogy:
- Nem szívesen küldöm át hozzá a gyereket abba a koszfészekbe, de ha te sose vagy itthon, kire bízzam?! Ennek tele van svábbogarakkal az egész lakása!
Apa azt mondta:
- Na és? Legalább ott van Élet! Én dolgozom!
Erzsike néninél rengeteg bútor van és nagyon büdös. A káposztaszag keveredik a macskaszaggal. Erzsi néninek két macskája is van. Én nem szeretem őket, mert mindig dörgölőzködnek az ember lábához, ezért vörös és fehér szőrök lógnak a kordnadrágomról. Anyát ettől megint csak eszi az ideg, ezért amennyire tudom kerülöm ezeket a dögöket. Ami nem is olyan könnyű, egy ilyen kicsi, bútorokkal telezsúfolt lakásban.
A néni minden délután egy órát szokott szunyókálni abba a bazi nagy karosszékében. Ilyenkor szoktam felfedezősdit játszani. Múltkor már végigkutattam a nagy kétajtós szekrényt is, ami nem volt egyszerű. Mivel nagyon óvatosan lehet csak nyitni és csukni, mert rettenetesen nyikorog a pántja. Amíg a régi terítőket használtam belőle vitorlának (csillár, kilincs összekötve!), egész jó volt a játék. Én voltam Cook kapitány és kincseket kerestem, találtam is aranyat, ékszert, némi pénzt (ez igazi férfimunka volt a szekrény aljában lévő deszkát is fel kellett feszítenem érte). Az igazi gyönyör viszont az ellenséges kalózkapitány valódi fogsorának meglelése volt! Ezek után kikötöttem a lakatlan szigeten (a spájzba tényleg nem sok minden volt) és egy dunsztos üvegbe begyűjtöttem az Örök Életet. Az összes ott fellelhetőt, ugye.
A néni nem szeret játszani. Ezt onnan tudom, hogy rendesen ordított amikor rájött, hogy a kalózok fogságba ejtették. Múltkor a Pepe apukája megtanított frankó tengerészcsomót kötni, amit ki is próbáltam a függönyzsinórral. Működött! A néni tényleg nem tudta magát kiszabadítani a karosszéke fogságából. Igaz én se tudtam kibogozni, de a konyhakredencbe találtam egy kardnagyságú kést (biztos a kalózkapitány hagyta itt), azzal elég hamar kiszabadítottam. A karosszék kárpitja nem tudom mikor hasadt fel, viszont klassz rugók bukkantak elő, múltkor a Pepe fiókjában is láttam ilyet. A rohadt irigy! Nem akarta elcserélni a tíz söröskupakomra sem, pedig vissza is egyenesítettem őket, alig látszik a nyitó helye.
Erzsike néni sírógörcsöt kapott a kalózkapitány fogsora láttán, ami sajnos a játék hevében kettétört. Folyton ezt hajtogatta:
- Szegény uramé volt! Ezt nem vitte magával a kolumbáriumba!
Érdekes, anyáék sose mondták, hogy a nénit faképnél hagyta a férje és Dél-Amerikába utazott! Nahát! Egy igazi utazó, felfedező lakott a szomszédba és én még csak nem is tudtam. De miért nem kell az öregnek arrafelé fogsor? Persze egy igazi világutazó azt tesz, amit csak akar. Én mindig csak tejbegrízt ennék, jó sok kakaóval, cukorral. Ehhez pedig tényleg nincs szükség sok fogra. A Miskei néni gyerekének sincs egy szem foga se és ő is jól elboldogul a grízzel.
A néni erősen markolta fülemet, mikor hazavitt anyámhoz és hisztérikusan sikongva sorolta hosszasan bűneimet. A végén közölte, hogy többet látni sem óhajt. Nem értem a macskái miatt miért lett mérges, hiszen végül is nem fagytak meg. A fridzsiderbe csak azért zártam őket, mert az volt a Déli-sark és az ellenséget oda száműztem. Arról már igazán nem tehetek, hogy elfelejtkeztem róluk, a néni vette észre őket mikor a vacsoráját szedte elő este. A szomszédok is hallották a velőtrázó sikítást, összefutott a gangra az egész ház. Anyáék nagyon szégyenkeztek miattam, Jóska bácsi viszont nyomott egy barackot a fejemre és elbújt röhögni a lépcsőház mélyére.
Ezek után én tényleg helyre akartam hozni a dolgokat otthon, gondoltam örömet okozok apáéknak. Apa úgyis olyan vágyakozva beszélt a néni lakásáról, ahol legalább van élet, ezért kapitányságom alatt befogott Örök Életet széteresztettem otthon.
Nem értem a felnőtteket. Egyszer ezt mondják, másszor meg azt. Nem kis munka volt a néninél az összes svábbogarat összegyűjteni, hogy nálunk is legyen otthon Élet és ez a hála. Apa szerint hiányzik egy kerekem. Ezt sem értem, nekem kerekem csak a bringámon van. Délután meg még megvolt mind a kettő.
0 Hozzászólás:
Megjegyzés küldése