Elvásott, kikopott hejehujáim
haj-ra szelídültek,
s akár anyám vasalójában a szén,
bent-izzó parazsam
már csak
simítani segít türelmesen.
Nyugodt várakozással simít
a tompa-órák ráncain,
a keserv-percek barázdáin,
a sikoly-pillanat mélyedésein.
Csak ennyin!
Mert tovább le nem bontható.
És nem fokozható.
Az idő.
És nem fertőtleníthető.
Haj, de mégis húzogatom
életemnek szövetrongyán,
míg melegségét el nem veszíti
ez antik jószág!
Bár fogantyúját már
elárverezte
a Nyár.
:))
VálaszTörlésÉrdekes formája lett! :))
Paszternák Éva verséből az utolsó sor lógott ki, az enyémből az első... :))
Hát, ehhez nehéz hozzászólni.
VálaszTörlésDe örök igazság, hogy ami egyszer forró volt, abból meleg lesz idővel, majd langyos, és a végén hideg...
De folytatni kell a vasalást, lélekben felidézve a hajdani forróságát.
Rohadt egy ügy.
gyuri
Nagyon kifejező a versed, tetszett.
VálaszTörlésGyörgy,
VálaszTörlésköszönöm a figyelmed, az együttgondolkodást. :)
Valika,
vajon szavakkal ki tudjuk-e fejezni az életérzést? Vajon azt mondjuk-e, amit közölni szeretnénk? Mennyit tudunk érzékeltetni abból, amit érzünk? :(
Balázs,
köszönöm, hogy meglökted az eslő sort! :))
Honnan tudod, hogy én voltam?:) Nem csak én szerkesztek itt...
VálaszTörlésMost megtudtam, hogy nem csak te szerkesztesz itt!!! :))
VálaszTörlés