Minden szívnek rejtekében
van egy kicsiny,
kis szoba.
Benne aranyládikóban
egy apró üvegfiola,
mi féltve őrzi
lelke kincsét,
annak minden
gyémánt cseppjét,
hiába kéred: add oda!
Nem számít, ha
megnyílt néked
a szívnek minden
csarnoka,
ha nem találtatsz
méltónak rá,
bizony
zárt ajtóval fogad téged
az a kicsiny,
kis szoba.
S, ha zárjához mégis
kulcsod volna,
még hátra van
a ládika,
Nem nyitja azt
holmi vaskulcs, sem
az édes, szép szavak
tetteid, mik mutatkoznak
juttathatnak csak oda.
S, ha tetteidre meg is nyílik
az aranyládika,
óvatosan nyúlj csak
hozzá,
ne törjön el
a fiola,
minek vékony üvegfala
rejti, védi,
mi a szívnek
záloga.
Remekmű lett Kedves Mónika!Szívesen:)olvastam:)
VálaszTörlésKedves János!
VálaszTörlésÖrülök, hogy tetszett és köszönöm, hogy olvastál :)
Üdv: Végh T. Mónika
Tényleg szép. Kedves és finom, tiszta írás.:)
VálaszTörlésKedves, tiszta, szép...
VálaszTörlésKedves Balázs és gosivali :)
VálaszTörlésKöszönöm, hogy olvastatok. Örülök, hogy tetszettek a soraim :)
Végh T. Mónika
BIEDERMEIER STÍLUS! Jól érzékelem?
VálaszTörlésKedves Erzsi!
VálaszTörlésBe kell vallanom, hogy mikor a vers született nem aggattam rá stílusjegyeket, legalábbis tudatosan nem. Mégis, ahogy jól érzékeli soraimhoz a Biedermeier stílus áll legközelebb.
Egyetlen célom volt ezzel a pár sorral, ha mondhatom így: emlékeztetni magunkat a belső értékekre, melyek fontosságát a mai elanyagiaskodott világban hajlamosak vagyunk figyelmen kívül hagyni.Próbáltam mindezt egyszerű szavakkal, egyszerű képbe foglalni.
Megtisztelő, hogy olvasta gondolataimat, és köszönöm érzékelését :)
Üdvözlettel: Végh T. Mónika