"Nem vagyok pap, ki gyóntat, s feloldozhat,
ki még nem tudja, milyen bűn kárhoztat,
ki maga vezeklésre kényszerülhet,
kit múltja is gyóntató székre ültet.
Megértem, mit lélek fájdalma kiált,
hallom, mint szél szavát a tóparti fák,
értik, ez hozza a változás szelét,
s évgyűrűkben gyűl bennük a messzeség."
Hallgatag állt egy, rajta orkán trónja,
panaszok fergetegét még felfogta,
nem szólt, nem ítélt, lengte koronáját,
gyökerei szülőföldhöz vonzották.
Lehetett bármily erős, dús a lombja,
állt büszkén, míg pad nem lett egy templomban.
(Barátom emlékére...)
kedves János,kicsit profibb kivitelezéshez szoktam tőled,viszont pont ettől őszintébbnek,közvetlenebbnek érzem ezt az írásodat,valahogy most nem a virtuóz szójáték került előtérbe hanem a mondanivaló.
VálaszTörlésgratulálok
Erika
Köszönöm Erika! Van mikor nem jut idő mindenre.
VálaszTörlés