Évekig ott voltam, hol a pusztán táltosok éjén
tűz körül álló újkori sámán szűz agyakat vár.
Halkan a csendben rezdül a dobbőr, halkul az észérv,
szellemeket hív, zümmög a légkör, s szív kalapál már.
Hangja a réten még belekóstol múlt kulacsába,
mámorosan kél újra az ősvér hord-ereinkben.
Enyhül a láng már, hív a zsarátnok megbabonázva,
viszket a talp és lelkem is áttér hajdani hitre,
átmegy a lábam tűz parazsán hogy szárnyakat érez,
szertelen, éhes szívem is éled, dob szava lüktet,
éjszaka hangja a táncé, tűzről pattan az élet,
hajnala várhat, talpunknak nyoma száll fel a füsttel.
0 Hozzászólás:
Megjegyzés küldése