A ragyogás fénye rég kihunyt.
Felettünk az ég már beborult.
Soha nem leszek része semmilyen varázsnak.
Szintelen életem e kihalt világban.
Szárnya szegett angyal voltam én.
És zuhanni kezdtem lefelé.
Megpróbáltam kitárni erős szárnyaimat,
s repülni felfelé e mocskos világban.
A föld paradicsommá változott.
Belezuhantam, nem átkozott.
Befogadta testemet,
és halhatatlan lehettem volna,
ha fel nem ébredek.
Csak álmodtam arccal lefelé.
Ha nem ébreszt fel a fájdalom,
talán még most is nyugodtan hallgathatom,
az angyalok édes mennyei zenéjét.
A ragyogás fénye rég kihunyt.
Felettünk az álom már elmúlt.
Soha nem leszek része semmilyen varázsnak.
S repülni sem fogok e kihalt világban.
A föld pokollá vissza változott.
Belezuhantam, s megátkozott. (az átkozott)
Kitagadta a testemet.
Én soha fel nem ébredek.
Matyó, ez kissé negatív vers, de nekem tetszett. Egyedül az volt furcsa, hogy itt-ott használsz csak rímeket. Nem azokat hiányoltam, csak egyszer volt, egyszer nem, és ez egy kicsit zavaró volt :)
VálaszTörlésViszont összességében szépen megírt versről van ittenen szó.
Matyó, szerintem ez egy szomorúan szép vers ! üdv. Irma
VálaszTörlés...köszönöm Greg, hogy tiszteletedet tetted nálam:))
VálaszTörlés...köszi Zsofirix, hogy olvastál...
VálaszTörlés...hoppá!,...ezt jól elírtam:)) bocsánat! Zsovirisz! :X
VálaszTörlés