Vidáman billegnek a levelek a fűzfaágon,
csak az én kedvem maradt el ezen a nyáron
messze a havas télben,
hóviharban, dermedésben.
Kívül rekedtem, akár a gyermek
mikor megrázva az üveggömbben a hulló permet
illúziót keltve örömet okoz
hungarocell hó, mint a régi orosz
szuvenír, minden és mindenki hazug.
A virágoknak a színük és az illatuk,
madaraknak a hangja.
Fülrepesztő trilla.
Fröcsögve mérgező emberi szó,
hetes jeget felmaró só.
Zsong, zsibong körülöttem az élet
nem érzek mást mégse, mint ürességet.
Elég volt! Csendet!
A világot is hadd rázzam meg!
Szia Heni!
VálaszTörlésTöbbször elolvastam írásodat! Ízlelgettem.
Nos, a legjobb résznek ezt tartom benne:
"Kívül rekedtem, akár a gyermek
mikor megrázva az üveggömbben a hulló permet
illúziót keltve örömet okoz
hungarocell hó, mint a régi orosz
szuvenír, minden és mindenki hazug."
Az eleje ehhez képest túl semleges, nemtelen, a végén meg már keveredik minden. Az nekem kicsit zavaros lett.
De, legalább 3 szerkezeti egységre bontottad az írást!:)
Mindenesetre, komolyra véve: ezen még dolgozni kéne.
Szia!:)
VálaszTörlésKöszi, hogy időt szántál írásom boncolgatására.:-)
Igazad van, az általad kiemelt rész lett szerintem is "jó".
Mire a végére értem a vers szülésnek és elküldtem, pont az jutott eszembe, hogy ez alighanem egy kicsit zanzásra sikerült...:)))
Holnap /remélhetőleg friss fejjel/ megnézem érdemes-e kezdenem vele valamit...:D
Köszi!:)