...érintés

Az előrerúgott murva hangosan pereg az ösvényen. A kamasz léptek tökéletesen hanyagok, gondnélküliek, és elégedettek a kora délutáni napsütésben. Olivér felfigyel rájuk, mikor elérik a buszmegállót. A fiú felnéz a menetrendre, majd az órájára, és ledobva táskáját a padra szökken. Dina is vet egy pillantást az ismerős arcra, majd a túloldalon a két lányra, kik lopva szintén a fiút nézik, mégis észreveszi, mikor Oli elmosolyodik. Öccse egy hirdetőtáblának dől, fémlapján dobolni kezd. Dina csak a fejét ingatja, válaszul a kialakuló ritmusra, majd vár. Olivér egyre a fiút fürkészi, ujjai dobolnak, a fém rezonál – a fiú megmoccan. Unottan a zsebébe nyúl, majd az elővett telefonból ugyanaz a ritmus visszhangzik. És Olivér mosolyog. Idegsejtjei szikráznak, élvezi a zenét. Ahogy a fiú teste is halványan reagál a ritmusra…

- Megint azt csinálod… - néz fel Dina az öccsére, ki elégedetten szemlélődik a délutánban.

- Micsodát? – kérdi Oli ártatlanul.

- Magad kedvére formálod a világot – feleli Dina, úgy hogy amennyire csak lehet, palástolja az irigységet a hangjában.

- Lásd be, hogy ehhez különleges képességem van! – néz Oli Dinára.

- Akkor sugallhatnál neki valami frissebbet is – mosolyodik el ő is, és várakozón a rezonáló fémlapnak dől.

- Ő pedig jógáról jön – mutat Dina egy lányra, aki épp ekkor lép le a megálló buszról.

- Nem. Tánc. Határozottan táncos alkatnak tűnik – méri végig Olivér a közeledő lányt. Dina felfigyel a lassú mozdulatra, ahogy az átnedvesedett tincseket egy copfba fogja.

- Nem. Határozottan jóga – jelenti ki határozottan. Tudja, hogy ebben a játékban ő a jobb, mert Olivér inkább csak tippel, mindig valami izgalmasat talál ki, hogy feldobja a játékot, és elrugaszkodjon a valóságtól.

- Ha a táskájában edzőcipő van, én nyertem – biccent Oli a lány felé, ki épp a padhoz lép. Ledobja sporttáskáját – valahol a mélyén telefon cseng.

- Szokd meg végre, hogy én vagyok a jobb – néz fel az öccsére, ki csalódottan pillantja meg, ahogy a lány könyékig a táskában a zöld jógamatrac alá nyúl.

- Na jó, de nála… a másik újság… sport… foci! Tutira foci! – lép Oli a járdára, a közeledő férfit szuggerálva, aki kezében két újsággal lép ki a közeli boltból.

- Kertészeti magazin… - Dina fel sem néz, csak mikor a férfi leengedi a kezét, és így láthatóvá válik a másik újság kerti tavas borítója.

- Nem játszol velem többet, tudom… - néz Dina elnémult öccsére, de Oli már nem figyel rá. A koncentrálás mély ráncokat rajzol homlokára, és ez aggasztani kezdi Dinát. Vet egy pillantást a boltban vásárolgató Ritára, majd ellépve az ablaktól öccséhez lép.

- Oli! Mi az? – egyre csak Ritára pillant, szinte kényszeresen próbál a közelében maradni.

Olivér egy kóbor kutyára mutat. A szemetes konténerek körül szaglászik, mohón keresgél. Koszos pofájával olykor türelmetlenül vicsorog – Mi van vele? – kérdi Dina értetlenül.

- Éhes, de nem talál ennivalót… - mered Oli továbbra is a kutyára.

- Majd talál máshol…

- Igen… nála… - Oli felemeli a karját, de pillantása nem rebben, úgy mutat a közeledő kisfiúra, kinek kezében hamburger gőzölög. Dina is látja öccse gondolatát, és mozdulatát is, ahogy előrelép – a kutya megérezte az illatot, a közeledő fiú felé fordul, szájából nyál folyik a fűbe.

- Oli, ne! – de Oli már elindult. Távol maradva az állattól a fiú felé közeledik, ki túl elfoglalt ahhoz, hogy… de mégis észrevette. Meghökkenve mered a kutyára, a pillantásra, mely a kezére fókuszál. Riadtan a járda túloldalára húzódik, távolodni próbál az éhes tekintettől, de az közeledik felé. Így ő megáll. Dina megoldást keresve tekint körbe, de senki sincs a közelben, csak az öccse, ki elszántan próbálja ismét átformálni a valóságot…

A fiú nem mozdul, kővé dermedt. Tekintete az állat szemeibe mélyed, keze remeg. Oli már kettejük között áll, elvágná az összekapcsolódó pillantásokat, de azok nem figyelnek rá… nem látják őt… Már eltakarja a fiú kis alakját, pont előtte áll, a kutya csak rajta keresztül kaphat a fiú után… Dina látja ezt, a szembenállókat méterek választják el egymástól, de így is szempillantás alatt átvágható a távolság, melynek közepén ott áll az öccse. Senki sem jön, nem mozdul semmi, csak Dina. Lesiet a bolt lépcsőjéről, átvág a füvön és megragadja Olivér karját. Ekkor az állat elszakad a látványtól, zavartan forgatja a fejét, nem talál rá, mi zavarta meg. Követve az illatot újra felnéz, de a kisfiú már nincs ott - remegő tagokkal hátrált el, mikor elengedte a pillantás - eltűnt, egyetlen szó nélkül…

- Megint túlfeszíted a húrt… - Dina hangja egyértelműen ingerült, már-már dühös. Olivér arcát fürkészi, hogy tudja, a fiú hallotta őt, és hangját nem vitte el a közelgő vihar. A feltámadó szél felkavarja a szunnyadó természetet, változást hoz a dermedtségbe. A táj azonnal sötétté válik. A felhők feketék és vastagok, szaggatott gomolyagok, melyeket sebesen visz hátán a szél. Szélük fényesen ragyog a keresztüljutó napsugaraktól, melyektől még mogorvábbnak tűnik a világ.

- Menj, figyelmeztesd Ritát, hogy esni fog, most nem ázhat meg! – mondja Olivér és ő is visszaindul kiszakadva a pillanatból, melyben talán újra egy köszönömre, vagy csak egy hálás pillantásra várt. Bár nem érti, miért áltatja magát. Hisz még csak nem is látják, akkor hogy lennének tisztában azzal, amit tesz…

A járdára lépve várja nővérét, mikor az égből hatalmas cseppek zuhannak a földre, és a zuhatag azonnal mindent elmos. Pocsolyák és patakok keletkeznek, az úton egész folyam száguld tova, a kocsik szinte hajóként úsznak rajta. Az ég mintha a mennydörgéstől felrepedezne, fényes vonalak futnak szét rajta - a felhők szétszakadnak, és a napfény keskeny csíkokban újra eléri a földet, esőcseppekből alkot csillogó falakat. Felragyog egy napsárga esernyő is. Elegáns ruhába bújt lány egyensúlyoz a pocsolyák közt, jól láthatóan alkalomra siet, kezében ajándékzacskó rázkódik. A lány észreveszi, hogy a papír ázik, így mikor megáll az út szélén, az ajándékot a mellkasához szorítja. Belenéz, hogy lássa, nem esett-e kár, mert az ernyőn sebesen kopog a zivatar. Csipkeszegélyű ruhája fodrozódik a szélben, feltűzött hajában vízcseppek ülnek.

Nem látja a közeledő járművet, mely utat hasít a folyam hullámaiban.

Olivér az ajtóban álló nővérére pillant, ki ekkor felé fordul.

És látja, hogy az ösztön működik…

Olivér egy hosszú lépéssel a lány mellett terem, és megragadva a derekát távol rántja a felcsapódó hullámoktól. A sárga ernyőről lepereg a víz, a lány felsikolt, a busz tovaszáguld. Olivér még utána néz - már elengedte a lányt –, majd fel Dinára, ki döbbenten áll a lépcső tetején.

- Köszönöm…

Olivér felismeri a szót, követi a hangot, és meglátja a rászegeződő pillantást. A lány fölé emeli az ernyőt, félre biccentett fejjel, mosolyogva figyeli a fiú zavarodottságát.

- Mi történt? – Rita lép hozzájuk Dina oldalán, kinek karjában egy hét hónapos csöppség bujkál.

- Azt hiszem, megmentette a ruhám… és így az életem – néz a lány Ritára -… mint egy védőangyal…

- Meglátod, majd újra megtörténik… csak észre kell venned – mosolyodik el Rita Dinára pillantva.