Magánylevelek 2.: Értékek; Könyvek; Tiltások; Tagadások; Válaszok

Magánylevelek: Általában az esti, illetve az éjszakai órákban születnek. A szerző magának írja őket, mások szórakoztatására, netán elgondolkodtatására. Nem lenne szükség rájuk, ha írójuk nem volna magányos és akkor sem, ha nem volnának társai. Semmi olyan nem hangzik el bennük, ami már ne hangzott volna el korábban és semmi olyan sem, amit a többség maradéktalanul megértett volna. Kezdetük és befejezésük nincs. Tartalmilag látszólag egymástól független, ám végső soron mégis összefüggő témák rövid kibontásából állnak. Hívószavakra adott válaszok. Funkciójukat asztalfiókban maradva és közönség elé tárva egyaránt betöltik, mivel arról akarnak szólni, ami igaz, nem pedig arról, ami csak önmagáért van.

Értékek

A legmagasabb rendű faj nem az ember, hanem az élőlény. Az élőlény pedig ember, állat, növény is. Ebből következik, hogy legmagasabb rendű fej nem létezik, a három kategória létjogosultsága között különbség nincs. Ezt az alapvetést a kelet évezredek óta hirdeti, a nyugat viszont állandóan túlzásokba esik. Vagy szolgálatába állít, és maga alá temet más élőlényeket, vagy egyenesen az ember fölé emeli őket. Kortünet értékű, és időszak függő, hogy éppen melyiket teszi. Egyik sem helyes. Mindenesetre az értékek, az alapvető erkölcsi és etikai rend érvényre jutásánál kezdődnek és maga az ember is. A pusztán alvó, evő, dolgát végző és ürítő ember még nem értékes. Értéke ott kezdődik, hogy a rendért tesz valamit. Ez a fajta rend az élőlényekbe kódolt, de nem jut automatikusan érvényre, sőt tartósan el lehet nyomni. Mindenestre amíg az e rendhez tartozó értékek nem érvényesülnek egyértelműen, a társadalmi működéshez kapcsolódó egyéb és alacsonyabb rendű, kiegészítő értékekről sem érdemes beszélni.

Könyvek

„Esszé éppen az, hogy rövid és tömör, sűrített és szűkszavú. Az igazi esszéista theodiceát ír öt sorban és világtörténelmet három oldalon. Harminc lapnál hosszabb művekre az embernek csak akkor van szüksége, ha nem egészséges, és száz lapon mindent el lehet mondani.” – írja Hamvas. „– Ment-e a könyvek által a világ elébb?” – teszi fel a kérdés Vörösmarty. E két gondolattal fel lehet vázolni a témára vonatkozó érdemi tanácskozás főbb elemeit. Jóllehet, Hamvas az esszéről beszélt, de gondolata általában véve is áll. Ugyanis az a 30 lap, melyben a az élet lényegét és azt, amiről tudni érdemes, már az ókorban megfogalmazták. Az azóta keletkezett irodalom tartalmilag lényegében mást nem hozott, legfeljebb esztétikájában. De nem-e jobb lett volna megérteni és elfogadni azt a 30 lapot, mintsem milliót írni a tanácstalanságról és a meg nem értésről (tisztelet a kivételnek, mert őrzök azért mindig voltak és lesznek is)? Amikor néhány éve egy hithű keresztény ismerősömet arról kérdeztem, hogy, ha az isteniség, a gondviselés folyamatosan jelen van, vajon miért nem született az elmúlt évezredek alatt mégegy Biblia, mely újabb, korszerűbb útmutatásokat ad, vagy legalábbis jelzi, hogy nem feledkeztek meg teljesen rólunk, a válasza erre nagyjából ez volt: Amíg még az előzőt sem értették meg, minek új változatokat küldeni? Másrészről meg már abban is benne van minden.  

Tiltások

Szabadságjogok. Liberalizmus. Modernizáció. – gyakran, fáradhatatlanul, unos-untalan ismételt frázisok. Ugyanakkor az ember mit tesz meg abból, amire a társadalom vagy szűkebb környezete nem kötelezi, avagy végső soron nem kényszeríti? Semmit. Ezzel szemben panaszkodik a kényszerekre. Konvenciók, és tiltások nélkül viszont a meghatározatlanságból káosz teremt, magától a dolgok természetes rendjét és a kötelesség szükségességét már nem ismeri fel. A társadalmi felejtés legvadabb megnyilvánulásainak egyike az arról való megfeledkezés, hogy a szabályokat és a korlátozásokat mindig az emberi viselkedési kényszeríti ki. A szabályok manapság pedig általában tiltások formájában fogalmazódnak meg, mert így válnak egyértelművé, kijátszhatatlanná. De mennyivel jobb volna, ha az ember felismerné, hogy a tulajdonképpeni kényszereket és követeléseket ő maga vonja magára, nem pedig az, akit maga helyett általában elmarasztal? Ez esetben megtanulna viselkedni, ám tudjuk, az ismeretlen mindig félelemmel tölti az embert…

Tagadások

Élettagadás, önmegtagadás. Ez a két legalapvetőbb tagadási forma, melyből az összes többi is fakad. Aki az igazságot tagadja, az életet tagadja, aki önmagát, az az igazságban betöltött helyét és szerepét. Semmi sem világosabb, minthogy most minden irányból egyenesen ez történik. Tagadásba született és belenevelt emberek vonnak kétségbe mindent, amit előttük évezredekig építettek, vagy, ami éppen mindig is tudott volt. Hozzá kell tenni: nem azért, mert felfedezték, hogy bármi is hamis volna, pusztán nem ismerik ezek igaz voltát. Megtagadják az Istent, az embert, de egyiket sem ismerik. A tagadás pedig azért nyilvánvaló, mert valós dolgokat tagadni nem lehet. Onnantól, hogy valami bizonyos és igaz, teljesen mindegy, mit mondanak róla, a tényeknek nincs szükségük alátámasztásra.

Válaszok

Ad hoc: azonnali, hirtelen jött, eseti. Minden valódi válasz ilyen. Pontosan azért, mert legalább kettős, vagyis amennyire igaz, annyira nem, és mert a valóságban semmi sem történik meg kétszer teljesen ugyanúgy, a válasz pillanatfüggő. A valóság dinamikus, állandóan mozgásban van, élő. Sokszínűsége okán leírása kimeríthetetlen. Éppen ezért minden állandó válasz elvesz az egészből, csak kevesebb lehet, mint, amit leír, sosem egyfajta módon igaz. A valódi válaszok őszinteségüknél fogva kíméletlenek és legfőképpen feladatvállalásra ösztönöznek, ezért is kíváncsiak rájuk olyan kevesen. Kitalálni, megírni képtelenség egyet is, válaszra csak ráébredni és azt tudni lehet.

Ismétlések: Azt hiszem, mindezt már elmondtam, nem is egyszer. A dolog egyetlen tanulsága az volt, hogy újra és újra el kell mondani.