Megrettenve látom, ahogy a kezével tapogatózva lassan kilép a színház pódiumára. Nincs benne egy csepp félelem sem. Arra gondolok, vajon tudja -e, milyen szép a ruhája. Biztosan. a hímzés mintáit rég kitapogatta
ujjaival.
Aztán hirtelen felcsendül az ének. A terem elcsendesül. Szoprán hangja átszövi az egész légteret. Gyönyörű. Ujjai végigsiklanak a zongora billentyűin. Egy csoda ez a lány. Hogy fogyatékos? mi az, hogy fogyatékos? Számára ez az élet.A hangok, amely reggelente madárcsicsergés. A tányérok koccanása, amely a reggelit jelenti számára. A bot, amellyel sétálni megy (egyszer kipróbáltam,le tudok-e jönni a szobából, csukott szemmel a lépcsőn át a konyhába. Igen lassan ment.
A vakoknak csodálatos a hallása, és a tapintása. A sors ezzel kárpótolja őket. Olyan dolgokkal ajándékozza meg mindegyiket, amire más halandó csak kevésbé képes. Sokkal többet, ismernek meg a világból, min azt elsőre gondolnánk. sokkal többet hallanak, és ismernek meg a világból, amelyből mi csak az autóbusz, vagy a villamos hangjára figyelünk. Ők a csendjére, az erdő hangjaira, amely tele van madárcsicsergéssel. A dallamokra, a beszédek hangsúlyára, örömet, és bánatot kifejezőkre - amíg mi már lassan beszélgetni is elfelejtünk egymással, a tévén, vagy a Neten csüngve... Ők ma már ismerik a Braille-írást,és olvasnak is, amiről mi már szintén leszoktunk.
Meghatottan hallgatom, aztán mit tehetnék mást, nagyrabecsülésem jeléül könnyes szemmel megtapsolom.
ujjaival.
Aztán hirtelen felcsendül az ének. A terem elcsendesül. Szoprán hangja átszövi az egész légteret. Gyönyörű. Ujjai végigsiklanak a zongora billentyűin. Egy csoda ez a lány. Hogy fogyatékos? mi az, hogy fogyatékos? Számára ez az élet.A hangok, amely reggelente madárcsicsergés. A tányérok koccanása, amely a reggelit jelenti számára. A bot, amellyel sétálni megy (egyszer kipróbáltam,le tudok-e jönni a szobából, csukott szemmel a lépcsőn át a konyhába. Igen lassan ment.
A vakoknak csodálatos a hallása, és a tapintása. A sors ezzel kárpótolja őket. Olyan dolgokkal ajándékozza meg mindegyiket, amire más halandó csak kevésbé képes. Sokkal többet, ismernek meg a világból, min azt elsőre gondolnánk. sokkal többet hallanak, és ismernek meg a világból, amelyből mi csak az autóbusz, vagy a villamos hangjára figyelünk. Ők a csendjére, az erdő hangjaira, amely tele van madárcsicsergéssel. A dallamokra, a beszédek hangsúlyára, örömet, és bánatot kifejezőkre - amíg mi már lassan beszélgetni is elfelejtünk egymással, a tévén, vagy a Neten csüngve... Ők ma már ismerik a Braille-írást,és olvasnak is, amiről mi már szintén leszoktunk.
Mi hát az igazság? Én például sokszor elképzeltem, hogy nem tudnék színek nélkül élni.Szürke lenne
a világ. Ő arról énekel, nem tudna zene nélkül élni, mert csendes lenne a világ.Meghatottan hallgatom, aztán mit tehetnék mást, nagyrabecsülésem jeléül könnyes szemmel megtapsolom.
0 Hozzászólás:
Megjegyzés küldése