Irgalommal nem jár

Tiéd lett minden ünnepem

magaddal vitted tűnt

és eljövő életem

felét

vele a jövőt

hitet

reményt

ttt hagytál minden bánatot

fukar a könnyem is

mosolyodról már csak álmodok

ha elhoznak szelíd angyalok

követem égi vándorok nyomát

fényüzenetért hódolok

könyörgőn imát mormolok

hiába

minden

alázatom

irgalom

nem jár

a kegyelem

nekem a porból

kövült könny

emlék-arany

szerelmes

gyermekem

egyetlen

fiam!

"Abban a pillanatban, ahogy a telefonhívás - sajnos, már nem Tőled - megérkezett, megértettem aznapi szomorúságom okát. Igen, megéreztem, hogy valami szörnyű dolog történik éppen akkor. Érted fájt olyan elviselhetetlenül a lelkem. A lelkünk még egyszer, utoljára összeért. Búcsúztál tőlem - örökre...

2000. július 29-e volt. Alig néhány nappal az utolsó, a 26. születésnapod után, búcsúzni indultál éppen Sidari elbűvölő szikláihoz, látnod kellett még utoljára a tengert, gyermeki álmaid megvalósult, varázslatos csodáját. Akkor még nem tudhattad: utoljára látod a megfejthetetlen titkokat rejtő, hol tomboló, hol hullámaival lágyan simogató óriást."

(naplójegyzet, Gősi Vali)