Tovatűnt ifjúság

Csodákban hittem,
s napjuk elfeledtem.
Kitárt szárnyakkal
húznak el felettem
a holnapok.
Fél évszázad emlékére
írnék verset
merre- merre?
de csak hallgatok.
Tovatűnt az ifjúságom
s én csak búsan ballagok
magam vagyok.
Száz út volt már én előttem,
hiú vágyat sose szőttem,
hány ösvényt a sors
elém dobott,
tévút sose csábított
hallgatok.
Élni kéne, menni, menni,
kopott cipőt kicserélni,
hol az út elágazott.
Ecsetemet ott feledtem,
fájó búmat letemettem
ballagok.
Föleszmélek . Alig éltem,
mindig szépet , jót reméltem,
s vagyok most bús, kétkedő
-s fejem fölött ott repül
a végtelen idő.