Hét köznapi gondolat 5.

1.

Mindig vártam, hogy valaki majd rám förmed, és helyre igazít, ha éppen nem élek magammal összhangban. Jó ideje rádöbbentem, hogy az, hogy ki vagyok, csak nekem fontos. Az pedig, hogy mit teszek, mást csak annyiban érdekel, amennyiben hátránya származik belőle. A jó mindig természetes, elvárt, magától értetődő.

2.

Szeretek bíztatni, ha van értelmes cél, tenni akarás, tehetség és alázat, de senkit sem önmaga helyett. Se lelki erőt, se tartást, se helyes belátást nem tudok pótolni, pedig erre van a leggyakoribb igény.

3.

Félek a Lexikonoktól, életrajzíróktól, történészektől látván, hogy az emberről már életében mennyi badarságot gondoltak és hordtak össze azok, akikkel közvetlen kapcsolatba került. Mit mondhatnánk akkor azokról, akik nem is ismerhetik? Ez állhatna síromon: Egyedül csak én ismertem magam.

4.

Nem szeretem a szimpatizánsokat és a rajongókat, mert belőlük lesznek a legelszántabb és legkitartóbb ellenségek, irigyek és képmutatók. Csak a sallangmentes tiszteletet és őszinte segítő szándékot szeretem.

5.

Isten számunkra az, akire minden olyan tulajdonságot és felelősséget készek vagyunk ráruházni, melyet mi magunk képtelenek, gyávák, lusták vagyunk vállalni és végrehajtani.

6.

Minden kapcsolatomban, mindenkivel szemben máshogy viselkedek. Tisztelni ennyit jelent. Az egyenlő bánásmód elvét valami ostoba ember találhatta ki, aki lusta volt minden embert úgy tisztelni, ahogyan azt megillette.

7.

80 nap alatt a föld körül sokkal kevesebb, mint 80 nap önmagadban.