A kisváros hűvös reggelre ébredt .Éppen csak elkezdett felszállni a reggeli köd. Barbara útja nap mint nap a kórház előtt vezetett a munkahelyéig. Mai nap beérkezve felhívás fogadta. - Kérünk minden munkatársat,hogy a holnapi nap folyamán x és x helyen kötelező rákszűrésre jelentkezni szíveskedjen. - olvasta a táblára kitett papíron.
Akkoriban szokás volt egy -egy csoportot csak úgy berendelni.A mellműtétje jutott eszébe, ami már két éve történt, s hála istennek azóta is dolgozott. Semmi káros következménye nem lett. Nem baj , azért a békesség kedvéért elmegy, ha már így alakult. Másnap reggel ugyanaz a köd. Az épületek unalmas szürkén sejlettek a kerítés rácsai között. Befordult a kapun, s felsietett a negyedik emeletre. Tömegnyomor. Ülőhely egy szál se.Utál így álldogálni. -Azt mondták nekem, soká jöttem. Érti ezt, kedves? Mit gondoljak én most?- kesergett egy fejkendős néni. Azt a gyógyszert szedjed, az nekem is használt! Bizonygatta egy másik. Tizenegy óra lett, mire sorra került. Hamar túl volt a vizsgálaton. Nem fájt semmije. Akkor ezt most ki kellene váltani, és két hét múlva visszajönni.-nyomta a kezébe a receptet az asszisztensnő. Nem örült a dolognak, de kiváltotta. Két hét múlva vissza. Semmi változás. Hónapokig járta az orvost. Úgy gondolta, mégis csak ők tudják. Aztán úgy három hónap múlva az orvos feléje fordult : arra gondoltam, a következő hetekben meg kellene operálni. Jöjjön be egy hét múlva, megbeszéljük az időpontot. Mozdulni sem bírt, úgy meglepődött. Tudta ugyan, hogy rajta kívül öt- hat embert hívogatnak rendszeresen, de műtétről tőlük sem hallott. Hazamegy, és majd megbeszéli.De kivel is? És miért?
Egy hét múlva újra ott ült a tömegben. Útközben még az is eszébe jutott,hogy egy ilyen osztályon, ahol
ennyi beteg van, bizony kísérleteznek közöttük. Bárki bármit is mond, érzi, hogy ez így van. Várt néhány percet, aztán ahogy üresedett egy hely, azonnal leült. Csendben várt, s egykedvűen nézelődött. A sarokban most húzták fel a kis ablakot. Azonnal hosszú sor csődült a megrezzent keret irányába. Tovább várt. Testvére mondása járt a fejében, miszerint a percek nagyon hosszúak, de az élet nagyon rövid. Milyen találó. Tovább bámészkodott. Unott arcú középkorúak, le-föl topogó fiatalok. Hogy kerülnek ide ezek a fiatalok? Nahát, ez borzasztó. Öt perc csend következett. Hirtelen egy belső hang szólalt meg benne :
-Én nem meghalni, élni akartam. Érted? -Én nem meghalni, élni akartam. Érted ! Döbbenten hallgatott.
A belső hang megismétlődött.
Csendesen felállt, és hazasétált. Az orvos, aki operálni akarta, rég halott. Ő maga húsz éve nem járt arra.
Akkoriban szokás volt egy -egy csoportot csak úgy berendelni.A mellműtétje jutott eszébe, ami már két éve történt, s hála istennek azóta is dolgozott. Semmi káros következménye nem lett. Nem baj , azért a békesség kedvéért elmegy, ha már így alakult. Másnap reggel ugyanaz a köd. Az épületek unalmas szürkén sejlettek a kerítés rácsai között. Befordult a kapun, s felsietett a negyedik emeletre. Tömegnyomor. Ülőhely egy szál se.Utál így álldogálni. -Azt mondták nekem, soká jöttem. Érti ezt, kedves? Mit gondoljak én most?- kesergett egy fejkendős néni. Azt a gyógyszert szedjed, az nekem is használt! Bizonygatta egy másik. Tizenegy óra lett, mire sorra került. Hamar túl volt a vizsgálaton. Nem fájt semmije. Akkor ezt most ki kellene váltani, és két hét múlva visszajönni.-nyomta a kezébe a receptet az asszisztensnő. Nem örült a dolognak, de kiváltotta. Két hét múlva vissza. Semmi változás. Hónapokig járta az orvost. Úgy gondolta, mégis csak ők tudják. Aztán úgy három hónap múlva az orvos feléje fordult : arra gondoltam, a következő hetekben meg kellene operálni. Jöjjön be egy hét múlva, megbeszéljük az időpontot. Mozdulni sem bírt, úgy meglepődött. Tudta ugyan, hogy rajta kívül öt- hat embert hívogatnak rendszeresen, de műtétről tőlük sem hallott. Hazamegy, és majd megbeszéli.De kivel is? És miért?
Egy hét múlva újra ott ült a tömegben. Útközben még az is eszébe jutott,hogy egy ilyen osztályon, ahol
ennyi beteg van, bizony kísérleteznek közöttük. Bárki bármit is mond, érzi, hogy ez így van. Várt néhány percet, aztán ahogy üresedett egy hely, azonnal leült. Csendben várt, s egykedvűen nézelődött. A sarokban most húzták fel a kis ablakot. Azonnal hosszú sor csődült a megrezzent keret irányába. Tovább várt. Testvére mondása járt a fejében, miszerint a percek nagyon hosszúak, de az élet nagyon rövid. Milyen találó. Tovább bámészkodott. Unott arcú középkorúak, le-föl topogó fiatalok. Hogy kerülnek ide ezek a fiatalok? Nahát, ez borzasztó. Öt perc csend következett. Hirtelen egy belső hang szólalt meg benne :
-Én nem meghalni, élni akartam. Érted? -Én nem meghalni, élni akartam. Érted ! Döbbenten hallgatott.
A belső hang megismétlődött.
Csendesen felállt, és hazasétált. Az orvos, aki operálni akarta, rég halott. Ő maga húsz éve nem járt arra.
0 Hozzászólás:
Megjegyzés küldése