kifosztott fészke felett,
s körbe-körbe kémleli,
a bűnös ki lehetett.
Öregasszony baktat az úton,
Motyogva sír és hebeg,
Elébe száll, s rávijjog,
Így szólítva meg:
„- Te voltál, aki elraboltad
fészkemből a fiaim?
Ne lelj nyugtot, míg csak élsz!
Kísérjenek átkaim!”
Zokog a néne, hull a könnye,
szavát fojtja a bánat:
„- Ma temettem gyermekem…”
Mért hát ellenem vádad?
Újra száll és vijjog a vércse,
Kifosztott fészke felett,
S körbe-körbe kémleli,
A vétkes ki lehetett?
Pendül az úton csizmasarok,
Katona közeledik,
Elé száll a bús madár,
Mint vad vihar, érkezik.
„- Te voltál, aki elraboltad
fészkemből a fiaim?
Ne lelj nyugtot, míg csak élsz!
Kísérjenek átkaim!”
Zordonan felel a vén vitéz
Szemében csillog a vád.
Annyi csatát, mit én láttam!…
Jaj, sohase több halált!
Megint száll és vijjog a vércse,
Kifosztott fészke felett,
S körbe-körbe kémleli,
A vétkes ki lehetett?
Jókedvűen, fürge léptekkel
Közeledik két fiú,
Gondtalan vidámsággal,
Barna, s egy aranyhajú.
„- Ti voltatok kik kifosztották
Fészkemet, mondjátok hát!”
Vijjog, sírja átkait
s megretten a két barát.
Egyikük felel - aranyhaján
Csillogva táncol a fény -,
Ne bántsd a társam kérlek,
mert nem bűnös ő, csak én!
Vijjogva sír a vércsemadár
Fészkén aranyhaj lobog,
lenn a barna fut, rohan,
s futtában is zokog…
0 Hozzászólás:
Megjegyzés küldése