Az ember lassan
mind aludni térne.
De nehéz, súlyos léte
visszarántja: - Ne még!,
mert múlt, s jelen a
jövőt nemzi éppen.
S te megállnál most?
Most, az út felében?!
Ki volt, ki szép terveket szőtt?
Ki álmodott csodát?
- A GYERMEK - mondod-, a gyermek.
De felnőtt! S hazavágy...
hol az álom volt valóság!
hol az élet NAGY KALAND!
S ahol néha megtorpant,
ha megriadt az akarat...
Volt szín, volt játék,
látomás, igéret -
néha csak álom.
Néha csak igézet....
Régi helyett új jött.
S mindig egyre újabb.
Jó helyett is más,
majd rossz. És egyre rosszabb.
De csak tovább, tovább!
(Mélyül a lét-latyak.)
Aprócska fény az út jele.
- No, szedd össze magad!
Légy kicsit erős. -
S a rossz emlék? - Marad.
- Nehéz volt? Szép volt?
Féltél néha, mondd?
Senki meg nem kérdi.
Senkinek sem gond.
Legalább te figyelj!
Légy fontos magadnak,
s merjél visszanézni
a végén az útnak,
mely keskeny nagyon, s riaszt.
Ingovány, sár, romok,
kísértések, mocsár,
lidércfény, huhogás:
ugye elkerültök,
s lesz majd folytatás?
0 Hozzászólás:
Megjegyzés küldése