Fergeteg gomolyog

Fergeteg gomolyog, gyűlik a határban,

Tornyosul magasba, villámlik nyomában.

Hogy zúg a szél, s borzolja a tájat,

Kergeti percenként az ijedős nyájat.

Pásztoruk kiáll, kezében botja,

Reánéz az Égre, s emígyen mondja:

Hej Isten, Szép Világ, nyíljon most Kaputok,

Vigye hát magával az Ördögöt, s Hazugot!

Mutassa meg neki a Kegyelem Fényit,

S olvassa reája az Időnek Végit!

Fergeteg megnyílik, mennydörög,

Essék!

Az Időnek végeztén, egy Új Kor

Szülessék!

Pásztornak botja felint az Égre,

Emlékezz Te is, mi szívedbe vésve!

Hordozod, őrzöd,

Korokon által,

Szeretet Fényiből

Tűzpiros lánggal.

Az Időnek vége, poharunk teli,

Az győz mostan, ki lelkéből meri:

Szívének Szerelmét Istennek adni,

S Pokolnak bűneit tornácon hagyni!

Pásztornak botja felint az Égre,

Ne félj hát semmit, csak lépj át a Fénybe!

Vaskornak falain

Fekete festék,

Villámlik, mennydörög,

Essék, csak essék!

Tisztuljon a Világ!

Imádság hangozzék szívünkből!