A csikkeket gyűjti össze, siet.
Apró törékeny teste összekuporodva,
mint anyja méhében a magzat.
Dermedten fekszik a padon aszottan.
Szájából lóg a cigaretta, a gyűjtött kincs.
Álmodik a múltról, mikor még család várta.
Nem töri oldalát a pad merev fája.
S a szép álom mely megfogant,
csak pár percig élt és elvetélt.
Menekül a kábulatba, gyötrődik a mában,
hol neki csak egy ábránd jutott,
az emberi élet helyett.
Szívét át nem melegíti semmi e világi.
Vérvörös szemmel, ápolatlan testtel,
kúszik a mából a holnapba.
Mint kivert kutya,
nyüszítve kóborol, s társait keresi.
Körülötte zajlik az élet,
de ebből ő semmit nem érez.
0 Hozzászólás:
Megjegyzés küldése