félrebicsaklott a tájkép a falon
a széklábak a plafont fenyegették
még vadul zihált a mellkasom
a padlón ültem magam alá húzott lábbal
egy hangya morzsát cipelt a szőnyegen
elétettem az ujjam gonoszan
nem örülhetett ő sem
mikor nekem úgy égett az arcom
a pofontól vagy a szavaidtól
nem tudom
de martak mint a vitriol
s teljesen kilúgoztad magad belőlem
ahogy megfordítottad a kulcsot a zárban
majd a sötét lépcsőház
idegenül döngő lépteid elnyelte végleg
0 Hozzászólás:
Megjegyzés küldése