Tisztelt Szerők, Látogatók!
A Láncolat Műhely weboldalának munkáját 2017 szeptemberétől a Comitatus internetes irodalmi folyóirat (www,comitatusfolyoirat.blogspot.com) váltja fel.
A továbbiakban közlésre szánt írásműveket, egyéb alkotásokat a comitatusfolyoirat@gmail.com email címre várunk. A megadott elérhetőségen az itt megismert kritikusok bírálják el a küldeményeket és reagálnak a küldött anyagokra.
A továbbiakban közlésre szánt írásműveket, egyéb alkotásokat a comitatusfolyoirat@gmail.com email címre várunk. A megadott elérhetőségen az itt megismert kritikusok bírálják el a küldeményeket és reagálnak a küldött anyagokra.
Szinay Balázs,
főszerkesztő
2011. szeptember 13., kedd
A tanár úr
A kisfalu iskolájában lázasan készültek az évnyitóra, a tanárok éppúgy izgultak, mint a diákok, egyetlen kérdés lebegett a levegőben:
- Vajon milyen lesz az új tanév?
Panni hatodikos lett, és ha lehet, még több bizsergéssel indult a suliba, mert úgy hallotta, a hatodik a legnehezebb. Az évnyitón a szokásos szertartás után bemutatták az új tanárokat, majd osztályonként bevonultak a tantermekbe. Ott tudták meg, hogy az ünnepélyen megismert feltűnően jóképű férfi lesz a magyartanáruk.
Az iskolába járás közben kiderült, a hatodik sem nehezebb, mint a többi. Az új magyartanár pedig egészen jó fejnek bizonyult, kezdték megismerni és megszeretni.
A tanár úr karácsony előtti héten feldúltan futott be az osztályba. Látszott rajta, hogy képtelen az órára és a diákokra figyelni, valami nagyon felizgatta.
- Sziasztok, jó reggelt, most nem fogunk tanulni, mert a feleségemet elvitte a mentő… tudjátok, gyerekünk lesz… nagyon ideges vagyok… várom a telefonhívást, bármikor megszülethet! Addig rajzoljatok, vagy olvassatok, csak kérem, maradjatok csendben, képtelen vagyok figyelni!
A diákok feszült csendben várták, mi lesz a fejlemény, Anti bácsi fel-alá rohangált a teremben, a fejét fogta, haját borzolta, körmét rágta, dobolt az asztalon, láthatólag azt sem tudta, hol van. Néha kinyitotta az ajtót, kirohant a folyósóra, várta, mikor jönnek szólni, hogy csörög a telefon. Végül nyitva hagyta az ajtót, hogy hamarabb meghallja az áhított hívást.
Az idő ólomlábakon cammogott, a tanulókra átragadt a tanár úr felfokozott idegállapota, mindenki lélegzet visszafojtva, izgatottan várakozott. Közben a diákok egymás között pusmogtak:
- Anti bácsi igazi férfi, igazi férj, és drága jó apa lesz belőle.
Többen a saját édesapjukhoz kezdték hasonlítgatni, és arra gondoltak, vajon őket is ennyire várták egykoron?
- Anti! Telefon! – hangzott fel a várva várt kiáltás.
Azonnal kirohant, néhány percnyi csúszással az igazgató úr lépett az osztályba.
- Látom, rendesek vagytok, csendben viselitek Anti apátok szenvedését! Mondtam neki, hogy ne jöjjön be dolgozni, de minden áron tanítani akart… már mindegy, most hazaküldöm, menjen a feleségéhez! – mondta elnézően mosolyogva.
A diákok egyetértettek.
Két perc múlva izgatottan futott be Anti bácsi.
- Fiam született! Apa vagyok! – ragyogott az arca.
- Gratulálok! Menj haza, menj be hozzájuk! – küldte el az igazgató.
- Köszönöm, rohanok, futok, máris megyek! – kiáltotta, és hátra sem nézve, szélsebesen távozott.
Az óra így már hamar véget ért, kicsengettek, és mindenki ment a dolgára.
A következő magyarórán kifaggatták a tanár urat:
- Tanár úr kérem, mi történt, hogy van a családja, hogy hívják a kisfiát, és hogy néz ki, kire hasonlít?
Jó ürügynek tűnt a nem tanulásra, amiben a tanár úr ebben az esetben szívesen részt vett. Vidáman elmesélte, minden rendben van.
- Antikának fogják hívni az apja után, gyönyörű, hosszú fekete haja van! Imádom őket… - révedt a távolba a tekintete.
A gyerekek úgy vélték, a tanár úr nagyon szereti a feleségét is, sőt, ahogyan mesélt róla, úgy tűnt, végtelenül tiszteli.
Mire nyolcadikosok lettek, megszületett a második gyermeke, és a viselkedéséből a diákok azt szűrték le, hogy példás családi életet él, feltűnően jó apa, és férj, ezzel kivívta a teljes tiszteletet. No, meg azért a tanításával is, hiszen mindenki megszerette mellette a tárgyat. Ahogyan ő tudta a verseket előadni… A lányok mintát vettek, hogy ilyen férjet szeretnének majd, a fiúk pedig magukban eldöntötték, ilyen apák lesznek, ha majd sor kerül a dologra…
Az osztály elballagott, ősszel pedig mindenki másik iskolában kezdett.
Panni harmadikban végtelen szerelembe esett, ki is maradt az iskolából, mert megszületett a kislánya. A sírig tartó szerelemnek nemsokára vége szakadt, és a hősszerelmes fiú magára hagyta a gyermekkel. Így négyesben éldegéltek tovább a szüleivel.
- Most már két lányunk van! – mondogatták, de különösebben nem témáztak rajta, elfogadták úgy, ahogy van.
Panni egy napon a kislánnyal kettesben utazott a vonaton, amikor észrevette Anti bácsit. Nagyon megörült, hogy megpillantotta, hát még, amikor odament hozzá. A tanár úr leült vele szemben, és komolyan érdeklődött a hogyléte felől. Panni gyanútlanul, nyíltan, őszintén válaszolt a nagyra becsült, nagytiszteletű tanár úrnak. Kedvesen mosolygott, mint egy jó apa, és tovább kérdezgette, majd amikor már mindent tudott, némi csend után így szólt:
- Pannikám! Mit szólnál hozzá, ha segítenék felnevelni a kislányodat? Csak mi ketten? – nézett rá sanda szemekkel.
- Tessék? – nyílt tágra a lány szeme.
- Tudod, lehetnék én az apja, azt hiszem, neked is szükséged van egy férfira!
- Nem értem… - döbbent meg - Mi van a tanár úr feleségével?
- Neki nem muszáj megtudnia! – mosolygott negédesen.
- Hát én… én nem… nem… köszönöm, tanár úr, de ezt nem, majd én felnevelem, ha kell, akkor egyedül… - igyekezett tisztelettudóan visszautasítani az ajánlatot.
Kínos csendben ültek tovább egymással szemben, Panni fel sem mert tekinteni, lehajtotta a fejét, idegesen feszengett. Pár pillanat alatt megfagyott közöttük a levegő…
Lassan-lassan besiklott a vonat az állomásra…
„Azt hittem, már sosem ér ide!” – gondolta idegesen.
Sebtében leugrott a szerelvényről a kislányt magával rántva, a tanár úrnak sietősen annyit mondott:
- Elnézést, nagyon kell igyekeznem, vár az apukám. – nyögte zavartan, rá sem nézve a férfire.
Nem hallotta, amint az visszaszólt, hogy rendben…
Olyan gyorsan szedte a lábát, ahogyan csak bírta. Alig várta, hogy látótávolságon kívül kerüljön. Legszívesebben kitörölte volna az elmúlt negyven percet az életéből. Szíve a torkában dobogott, a fülében zakatolt, remegett, mint a kocsonya, alig bírt a kicsi lányra koncentrálni, szegény ártatlant úgy húzta maga után, mint egy játék mackót. Hirtelen nem tudta, hova került, és mi történhetett, folyamatosan, egymás után záporoztak a kérdések a fejében:
„Mi történhetett? Fúj, a vén kéjenc… Nem szégyelli magát? Mire gondolt? Hogyan süllyedhet idáig egy pedagógus? Hú! De jó, hogy meg tudtam szabadulni tőle! És én még azt hittem, önzetlenül érdeklődik a sorsom iránt! Én balga, és mindent elmondtam neki! Hogy tehettem? Hogy tehettem? Jaj, jó, hogy nem erőszakoskodott! Eztán megválogatom, kinek mit mondok el!” - Vonta le a tanulságot, és attól kezdve nagy ívben elkerülte a tanár urat.
Szégyenében máig sem mondta el senkinek…
- Ország Balázs VitatémaDisputaindító-A Világ Vége AlkalmábólRibaKedves Alkotótársak! Ma már nincs olyan...
- Maretics Erika VitatémaDilemmaSzinayMa szembesültem egy problémával, amihez has...
- Szinay Balázs VitatémaÍrásmesterség, ahogy te látodSzinayEz a fórum azÍrásmesterség, mint...
- Szinay Balázs VitatémaÍrásmesterség, mint olyan, idézetekbenSzinayArra buzdítanék mindenkit, hogy gyűjtsünk a...
- Műhely Szinay Balázs VitatémaSzórakoztassuk magunkat egysoros versekkel!:)SzinayTekintve, hogy mostanában valamilyen ismeretl...
► Üzenőfal / Kiajánló: itt osszthatod meg az által ajánlott műveket!
Üzenőfal használat: A fenti gombok segítségével be tudtok jelentkezni. A "Guest" opció azt jelenti, hogy egyszerűen csak begépelitek a neveteket.