Ha felengednek zord, kemény fagyok,
fény-emlékként tavasszá olvadok,
átadom a végtelen ölének
a jégvirágként nyíló bánatot.
E Tavaszban a földi szenvedések,
vak remények végleg elvetélnek,
és minden fájás messzi andalog.
Bánatom még metsző, jeges űrben
várja a nagy, végső olvadást,
hogy harmatkönnyű, játszi fénnyé válva
felengedjen a fagyos világ,
könnyeimen fényvirág fakadjon,
s lelkem egy legyen a mindenséggel:
örök-ifjú tavasz - csillagéjben.
0 Hozzászólás:
Megjegyzés küldése