Néma kiáltás jajgat a földön éjbe rivallót
Nincs olyan ebfül, amely hallani képes e dalt.
Léha roham robotol ki a búból - rázva le béklyót,
Mélyben a kulcs valahol: elfut a sírt diadal.
Élete oltárát a harag felemészti ebédként
Rágva maradt vágyát, rántja le lassan a mély.
***
Kár idebenn a sovány múlton epekedni haraggal,
Szíved is így nehezül, életed egyre csak hűl.
Kár a homályos jövőnek ihletet adni imával,
Lelked egyre hevül, lényed ekképp menekül.
Várd a csodát monoton, s csak hidd a hamist konokon,
Szellemed sírba kerül, szép hajad őszbe merül.
Nézd a halál eleven madarát koponyádba befészkelt:
Tested az ágyra terül, életed lángja kihűl.
0 Hozzászólás:
Megjegyzés küldése