Sikítva segélykér sajogó sebeken
Százszor szakítja szerte szenvtelen
Mint erőszak törik meg a csendet
Könnycseppek csordulnak a barázdák mellett...
...élén az arcodnak elkened simítva
Szipogást szaporázó pisze kis orrocska
Sniffen, szottyan, hüppög az elcsukló torkán is
Csukja csendesen túlcsordult csakráit.
Meggyötört sebeknek szédítő vérszaga
Hallgatja mit susog titkon az ősz szava
Szava sincs, nem kellnek ostoba közhelyek
Makacsul sajognak felszakadt sebhelyek.
Elnyúlva cirógat, nyugtatva ölelve gyámolít
Korona ez ami fájdalmat szentesít
Hisz jutalom minden mit Ő keze neked közvetít
Könnyeid kézfejét cseppekben csurogva nedvesít.
Hálát érzel, remegve hideg borzongással vegyest
Lúdbőrös reszkető sajgó kínlódáshoz elvezet
Oda hol patakból tóvá gyűlnek a fájdalom könnyei
Áztatva erdőt, mezőt és hegyek völgyeit.
De Ő csak simítja elgyötört arcodat
Rádnéz és te tudod, hogy elbuktad harcodat
Nem küzdesz, nem lázadsz már rég átadtad
Létednek lényegét az Ő kezébe téve vállaltad...
...a könnyeket, hisz öntözi vele a bükköst s a tölgyeket
Elöntve az egész földrészt és nagy hegyet
Egy tengerré lesz az egész Föld nevű valami
Bevégzett a pusztulás mit megjósolt valaki.
De megnyílnak belülről s a két lélek továbbszáll
Nagy hely a világűr sokan ott laknak már
Kik túllépve azon, hogy szén meg oxigén
Fényekké olvadva cikáznak szerteszét.
Két egymásba fonódó energia nyaláb
Örökkön létezés küszöbén szalutál
Végtelen spirális, olykor párhuzamos ív
A fizika megdőlt törvényit kacagva újraír.
Eltűnnek vak dogmák és időtmúlt tanok
A két nyaláb - egy öröklét de nem szólnak dalok
Visszasírnak két dolgot mert nem félik a halált
A fájdalom könnyeit s a vérnek friss szagát.
0 Hozzászólás:
Megjegyzés küldése