A vetítés végén (Javított) (KK-V-NYK)

Ahogy a gyökér fúródik
a földbe észrevétlen,
úgy ágadzok óvatosan
a gondolatodba,
ott ábránddá érek
és téged ez elringat talán,
vagy álmatlansággal súlyt a kép,
ha kivetítsz koponyád belső falán.
Inkább érdemem szerint ítélj
szeress
ne az ábránd adja a végsőt,
csak ott tudjak élni hol
álommá alakul révedésed.
Az idő zord,
szele majd rám harap,
magával visz fogai között,
s mint leszakadt perforált szalag darab,
másféle alakba elköltözök.