Amikor kinyitotta a szemét, és körülnézett, végtelen békesség szállta meg. Soha nem látott világ vette körül, de áradt belőle valami megmagyarázhatatlan, megnyugtató érzés. Egyedül volt, mégsem érzett magányt, mintha minden, régi ismerőse lenne, részei, amelyek most eggyé váltak. A távolban felfedezett egy dombocskát, rajta hatalmas, terebélyes fával. Lábai ösztönösen ide vitték. Leült a fa tövébe. Valami bódító illat vette körül, amelytől nem tudta nyitva tartani a szemeit. Ahogy lecsukódtak a pillái, éles, kristálytiszta képek villantak az agyába. Felismerte önmagát, amint először született le a Földre. Ezen nagyon elcsodálkozott, mert eddig soha nem emlékezett előző életeire, most mégis olyan valóságos volt minden, még az illatok, az érzések is.
Első itt töltött időszakát, az ókori Egyiptom földjén élte meg. Írástudó családot választott magának, ahol sokat tanulhatott. Fiú volt ebben az életében, állandóan apja sarkában járt, szivacsként szívta magába ennek a világnak minden tudását, rezdülését. Anyjától a szelídséget, a tiszteletet és a fondorlatos intrikákat leste el. Felnőttként a fáraó jobbkeze és tanácsadója lett. Sajnos ez az élete rövidre sikeredett, mert a fáraó bukásával, az ő élete is véget ért. Tisztán érezte, ahogy a hideg penge a hátán keresztül a szívébe hatolt.
Egy pillanatra feleszmélt, teste hideg verejtékben fürdött. Szívritmusa gyorsan helyreállt és máris a következő életébe csöppent.
Nő volt az ókori Római Birodalomban. Talán azért, mert előző életében nem ismerhette meg a testi örömöket, most bepótolta mind azt, amit elvesztegetett. Ismert alakja volt a vég nélküli dorbézolásoknak, könnyen adta szerelmét bárkinek, bárhol. Amíg teste gyönyörre csábított, népszerű volt, de ahogy elhasználódott, egyre lejjebb süllyedt. Sárban és mocsokban végezte. Elhagyatottan, megalázottan.
Éles képváltással máris a következő életében találta magát.
Újra női bőrbe bújt, de most a középkori Japánban. Anyja gésaként tengette az életét, és neki is ezt a sorsot szánta, de ő minden porcikájával tiltakozott ellene. Elszökött otthonról és csatlakozott egy tapasztalt szamuráj által vezetett szabadcsapathoz. Fent éltek a hegyek rejtekében. Szeretett itt, ezek között az emberek között, akik tiszta szívű, egyenes jelleműek voltak. Mindenki, apró része volt az egésznek. Egyik nap, cserzett bőrű földműves csatlakozott hozzájuk, mert erőszakkal elvették a kis talpalatnyi, apjától örökölt kertecskéjét. Megkeseredett ember volt, nem szívesen állt szóba senkivel. Az esti tűz fényénél azonban, a tekintetük összefonódott, és ez örökre megpecsételte a sorsukat. Óvatoskodó próbálkozások után, egymás karjaiban kötöttek ki. Közös lett az életfonaluk, megállapodtak, letelepedtek, szerényen, de boldogan éltek, három fiú és két lány társaságában. Magas életkorának végén, nyugodt szívvel távozott.
Jó érzéssel ébredt fel. Egy kicsit elmerengett, de az illat újra ellágyította és máris a következő életét látta maga előtt.
Meg nem határozható korszakba született fiúkutyaként. Első emlékképe az volt, amikor testvéreivel harcolt anyja emlőiért. Aztán egy durva kéz zsákba gyömöszölte. A félelmetes sötét a zsigerekig hatolt, majd egy huppanás, és csend. Az életösztön és az éhség elszántá tette, kiszabadult. Megtanulta a világ kegyetlen törvényeit, az életbemaradáshoz. Mindez mogorvává és bizalmatlanná tette, de egy szép napon találkozott valakivel, akiből sugárzik valami olyasmi, amit még nem érzett sohasem. Közelebb somfordált, behúzott farokkal és elfogadta a felkínált ételt. Követte az ismeretlent, aki felajánlotta a kandalló előtti helyet az otthonában. Elválaszthatatlan társak lettek a hátra lévő időben. Öreg volt és fogatlan, amikor elment. Barátja, tisztelettel és szeretettel búcsúzott el tőle.
Hallotta a pattogó szikrákat, és érezte a kandalló melegét, amikor ebből a létből is felocsúdott. De máris folytatódott az életek menete.
Feleszmélt, körülnézett. Hatalmas tarka-barka réten találta magát az ezerszínű, pompázatos virágok egyikeként. Szirmai püspöklila árnyalatban kitűntek a környezetből. Büszkén tartotta hajlékony fejecskéjét, úgy érezte, hogy királynő ő az alattvalók között. Egy verőfényes napon, két kislány jelent meg a réten. Önfeledten virágcsokrokat gyűjtöttek. A kisebbik megszólalt:
- Olyan jó lenne a csokrom közepébe valami szépség…
Ekkor látta meg őt, és már nem is lehetett kétség, hogy melyik lesz a kiválasztott. Lilafejű úgy érezte, hogy a boldogsága felülmúlhatatlan, bár az eddigi életteréhez képest zsúfolt a hely, de mégiscsak ő volt a központban. Vázába kerültek, és ideiglenesen táperőt szívtak az alájuk helyezett vízből, de mivel elvesztették gyökereiket, fokozatosan legyengültek. Egy szomorkás délutánon ezt hallották:
- Kislányom, elhervadt a csokrod, dobd ki kérlek, mert már nincs jó illata! Így kerültek a szemétdomb tetejére, ahonnan patkányok hordták szét őket.
Vegyes érzelmekkel riadt fel, elgondolkodott, de máris jött a hatodik élet.
Ez pedig, napjainkra datálódik. Balerina volt. Apró tüll szoknyájában egyensúlyozott egy félgömb belsejében, amelyet ha megráztak, hóhullást imitált. Gazdag kislány kedvenc játéka volt. Amikor megkapta, állandóan magával hordta és rázogatta. Aztán már egyre kevesebbet, végül bekerült a megunt játékok dobozának sötét zugába, ízléstelenül kiöltözött Barie babák és agyonnyüstölt plüssmacik mellé. Végtelennek tűnő időt töltött ezen, a számára félelmetes helyen. Már feladta a reményt, hogy újra megláthatja a fényt, amikor a doboz megmozdult és hosszú utat tett meg. Amikor kinyílt a teteje, apró kezek kíváncsiskodtak be rajta. Ő egy törékeny kis kézbe került, és az üvegbúrán keresztül, két nagy kék, csodálkozó szem leselkedett be hozzá. A kis kezek gondosan megtisztogatták a homályossá vált félgömböt, és az éjjeliszekrény főhelyére helyezték. Újra hullt a hó, értelmét látta az életének. A kezek közben megnőttek, a szemek álmodóak lettek, de ő továbbra is becsben maradt. Élete különös véget ért. Az akkor már öreg, ráncos kezek, még utoljára felrázták a hópelyheket, majd erőtlenül leejtették a földre. Milliónyi darabra pattantak az üvegszilánkok, a folyadék szétfröccsent, a balerina nyaka természetellenes pózba csavarodott. A két lélek együtt hagyta el a Földi világot.
Amikor újra felébredt már mindent megértett. Most egy köztes létben van, ahol visszaemlékezve eddigi életeire eldöntheti, hogy elég tapasztalatot gyűjtött-e a Föld nevű bolygón. A hetedig élet választható: vissza a kék planétára, vagy otthonunkba, a Fénylény világba?
Felállt. A virtuális világ lassan kezdett felbomlani körülötte. Apró, gyorsan mozgó fénygömbökké alakultak át, és emelkedni kezdtek. Hirtelen egy fénynyaláb világította meg. Teste fokozatosan elenyészett az egyre erősödő fényben, majd hirtelen eltűnt, mintha soha nem is lett volna ott…
