Két pont között

(József Attila emlékére)

Tudjuk, a mosónők korán halnak
és a fiaik már árvának születnek.
Ha kapnak, akkor is folyton csak vesztenek
élni sosem, túlélni tanulnak.

Két pont között a leghosszabb útjuk,
míg apától, anyától haza találnak -
síró gyermek-énjük átadják a mának
jövőjük nincs, csak keserű múltjuk.

S ott, hol végül összetalálkoznak
a végtelenbe tartó vasúti sínek,
hol álom és valóság örök búcsút int:

robogva futnak az éjszakai árnyak,
sivítva, súlyosan a vasútkerekek,
ott az éj a csönddel mindent behint.