 |
| (Kép: Horváth Piroska) |
Kerengette abroszcsend melegét
harangszóra a gőzölgő ebéd.
Anyám állt ott imára kulcsolt kézzel,
-hogy mi volt az ebéd már nem is emlékszem-
a fohászt őrzöm, s lázadok ma is,
neki szent volt a szó, nekem hamis,
és fájt, hogy áldja szegény a nincsent.
Én követeltem, ő kérte Istent
mindennap betevő falatunkért
könnyek közt, szemlesütve, s úgy élt,
elhitte, hogy ennél csak jobb jöhet.
Tenyerén hozta az örömöket,
s lecsendesítette lázadó fiát.
Elmondott helyettem egy-egy imát,
mikor bűnbe estem, s megvigasztalt,
ne irigyeljem azt, aki gazdag,
s szólt, ahol az utak véget érnek,
ott „...boldogok a lelki-szegények.”
0 Hozzászólás:
Megjegyzés küldése