Hányszor éreztem: nincs tovább,
legyűr, eltemet a dúlt világ!
Legyen túlélés e gyáva lét:
rejtsen inkább vaksötét,
ha sárral fröcskölik arcomat,
és vad lárma nyeli hangomat!
A csend-vajúdta halk remény
megvillant mindig: van esély
emelkedni még fölfelé,
szárnyalni új, szép álmokért.
Küzdeni úgy is, ha véget ér
egyszer e földi küldetés,
s valóság lesz a végtelen,
ahol semmi sem reménytelen:
könyörülve tűnt létemen eléri
gyengülő kezem valami égi
hatalom, s úrrá lesz végleg
a vadakon: felemel, oltalmaz,
elrejt tenyerében.
(Asszociáció
Keresztury Dezső: Valaki tenyerében című versére)
0 Hozzászólás:
Megjegyzés küldése