Tisztelt Szerők, Látogatók!

A Láncolat Műhely weboldalának munkáját 2017 szeptemberétől a Comitatus internetes irodalmi folyóirat (www,comitatusfolyoirat.blogspot.com váltja fel.
A továbbiakban közlésre szánt írásműveket, egyéb alkotásokat a comitatusfolyoirat@gmail.com email címre várunk. A megadott elérhetőségen az itt megismert kritikusok bírálják el a küldeményeket és reagálnak a küldött anyagokra.

Szinay Balázs,
főszerkesztő

2012. január 22., vasárnap

A megalkuvó

with 0 Comment


  Előre is elnézést kérek, ha írásom itt-ott érthetetlen lesz, de sietősen kell írnom, mert már nincs sok időm hátra. Történetemet születésemnél kezdem. Öt testvéremmel együtt jöttem a világra, igazán szép napok voltak. Semmi nem érdekelt, csak az, hogy anyánk melegét érezzük. Szépen növekedtünk, éltük a kölykök felhőtlen napjait. Birkóztunk, ettünk, aludtunk. De már akkor éreztem, hogy valami több vár rám. Amióta kinyitottam a szememet, mindig csodálattal néztem gondozóimat. Kedvesen üdvözöltem őket. El voltak ragadtatva fejlődésemtől. Amennyire értettem, azt mondták, nahát, milyen helyes, milyen jól utánozza a mozdulatainkat. Egy nap megváltozott minden, elszakítottak a családomtól. De én ezt nem fájdalomként éltem meg, inkább egy új lehetőségnek vettem. Az igazi életem most kezdődik, gondoltam. Egy férfi meg egy kis gyerek jött értem. Autóba tettek és elvittek egy nagy kertes házba. Felgyorsítom az írást, mert érzem, hogy egyre nehezebben megy. Ott folytatom, hogy napról napra jobban fejlődtem, mellettük. Én lettem a fiú kedvence. Eleinte pajkos társa voltam, kedvesen üdvözöltem, ha hazaért, alig vártam, hogy együtt játszhassunk, megvédtem, ha kellett. Tehát hűséges barátjává váltam. Vitt mindenhova magával, közben lestem, minden mozdulatát, tettét. Ismerősei csodálattal nézték mennyire kezdek rá hasonlítani. Később, ha a fiú összeveszett a testvérével, mert elvette egy játékát, hát elvettem én is a lánytól. Ha megette a neki szánt csokoládét, megettem én is. Akivel kötekedett a gazdám, annak én is megcibáltam a nadrágszárát.
  Az évek folyamán egyre inkább kivetkőztem kutya mivoltomból. Míg nem egy reggelen arra ébredtem, hogy borzasztóan fázom és az éjszaka túlságosan kinőttem a házamat. A szokásos reggeli mosakodásnál azonban világossá vált minden. Megtörtént velem, amire már kölyök korom óta vágytam, ember lettem. Röviden megfogalmazva azért akartam ember lenni, mert akkor nagyobb tudással, de kutya hűséggel szolgálhatom ezt a csodálatos lényt. Nagy nehezen kimásztam a házamból, a kertben már kint volt a család, az állatokat etették. Egyáltalán nem leptem meg őket. A nő azonnal egy köpenyt adott rám, majd bevezettek a konyhába. Sietősre veszem, mert egyre nehezebben tudok írni. A konyhában megtanácskozták, hogy a szomszédoknak azt fogják mondani, egy unokaöccsük vagyok, aki most jött Angliából és még nem érti a nyelvet. Az asszony, mivel tanár majd mindenre megtanít, aztán ha elég okos leszek, beíratnak az egyetemre. Örömmel vetettem bele magam az új életembe. Hamar elsajátítottam minden emberi tulajdonságot, amely egyre inkább elfeledtette velem a kutya mivoltomat. Hasznomra vált a tanulás, legalább is eddig úgy éreztem. Napról napra okosabb lettem. Azt mondták, sokkal gyorsabb a fejlődésem, mint más gyermeké. Szinte szomjaztam a tudásra, amit az emberek évezredek alatt összegyűjtöttek. Nem is értettem, hogy ez az átváltozás eddig miért csak velem történt meg. A többi állat miért nem vágyik erre? Hiszen olyan csodás érzés. Az ember akár hatalmat is gyakorolhat a világ felett. Ha éppen azt követeli, a ki tudja mi, akkor városok, mi több országok, birodalmak is romba dönthetőek. Aztán csak egy pár tollvonással, mondattal megmagyarázzák, hogy miért tették és máris tiszta lélekkel élhetnek tovább. Persze én nem erre vágytam. Éreztem, hogy nekem mindenképp az ország, ha nem a világ sorsába bele kell szólnom, jó irányba vinni, talán ez a küldetésem. Az egyetemen jogot és politikatudományt tanultam. Teljesen megrészegített a tudás hatalma. Éreztem, hogy ezzel képes leszek változtatni. Kezdetekre visszamenőleg felismertem a hibákat, amit az emberek elkövetek. Ezért nekem nagyon egyszerű dolgom lesz, gondoltam. Alig vártam, hogy olyan pozícióba kerüljek, amely lehetőséget ad számomra a kibontakozásra. Megint ez a szörnyű érzés, sietnem kell.
  Az egyetem után, felfelé ívelt karrierem. Szívesen töltöttem az időt politikusok, tudósok és vezetők társaságában. Figyeltem és tanultam. Míg egy nap elérkezett az én időm, megválasztottak. Ott álltam a kapu előtt. Mit álltam, átléptem a kapun, amin mindig is akartam. Érzem, hogy fogy az időm, ezért felpörgetem az események elmesélését. Sokat tanácskoztam minisztereimmel, más országok elnökeivel. Lestem minden mondatukat, mozdulatukat, szinte már a gondolatukat is kitaláltam. Amikor is azt vettem észre, hogy olyan szerződéseket, megállapodásokat kötök, amelyre a lelkem nem visz rá, de valamiért mégis elfogadom. Ma egyedül voltam dolgozószobámban, előttem a rengeteg aláírni való. Közönyös tekintettel néztem, ahogy kezem automatikusan kanyarítja a nevemet minden egyes dokumentumra. Elutasítás, Bevonulás, Csatlakozás, Adóemelés. Nem is folytatom, mert alig maradt időm. Ahogy befejeztem az utolsó dokumentumot is, rémülten néztem a kezemre, amelyet fehér göndör szőrzet borított, ami reggel még nem volt rajta. Gyorsan a fürdőszobába rohantam. Láttam, hogy az arcom kissé előrefelé megnyúlt. Nemrég tértem vissza az irodámba. Éreztem ezt még le kell írnom, mert így a titkárom megérti, mit keres egy birka a dolgozószobámban.
 
 

0 Hozzászólás:

Megjegyzés küldése

► Üzenőfal / Kiajánló: itt osszthatod meg az által ajánlott műveket!


Üzenőfal használat: A fenti gombok segítségével be tudtok jelentkezni. A "Guest" opció azt jelenti, hogy egyszerűen csak begépelitek a neveteket.