Kortársaink – múzeumban

Egészen jól megvoltam ez idáig Wroclaw nélkül. Rövid idő alatt azonban két kulturális esemény is felhívta figyelmemet a lengyelek e nagy múltú városára. Egy ottani múzeumi csínnyel a gyűjtemény bővítése, és egy minap nyílt tárlat az Ernst Múzeumban, amely a wroclawi képzőművészeti főiskolán évtizedekkel ezelőtt végzett Natalia LL életmű-kiállításának tekinthető.
         Az előbbi esetről az interneten értesülhettünk néhány nappal ezelőtt: Andrzej Sobiepan végzős egyetemi hallgató a biztonsági rendszert kijátszva a saját képét akasztotta ki a wroclawi Nemzeti Galériában. Figyelemfelhívó szándékkal tette ezt, hogy az elégtelen gyakorlat ellen tiltakozzék; a kortárs művek, a független alkotók nehéz helyzetére mutatott rá, például arra, hogy kevés lehetőségük van munkásságuk bemutatására. Mert csakugyan, micsoda dolog, hogy egyes intézményekbe csak haláluk után kerülhetnek be művészek a munkáik révén?!
         Az ifjú művész annyit mindenképpen elért, hogy akciójának leleplezése után rövid időre érdekesség lett a médiában. Ő azonban ennél többet szeretett volna, azt, hogy álláspontját részletesen kifejthesse, s ezáltal komolyabb eszmecseréket indítson el. Akciója így sem teljesen eredménytelen: elgondolható, hogy ami egy múzeumba bekerült, azt onnan nem lehet egyszerűen kivinni; és mint hírlik: a közismertté vált mű árveréséből jelentős haszon, akár alapítványi támogatás is születhet.
         A másik esemény: Natalia LL (Lach-Lachovicz) tárlata: a neves művész mintegy ötven munkáját lehet megtekinteni Budapest népszerű intézményében, mely bár nevében múzeum, de rendszeresen bemutatja kortársak műveit is. Natalia alkotásai fotók, festmények, rajzok, ugyanakkor pályakezdésétől performansszal, videoművészettel is foglalkozik. Amit a kiállításon látunk, meggyőz arról, hogy megérdemelten szerzett elismertséget világszerte. Rendkívül őszinte előadásmódban közli felismeréseit a világról, az emberi testről, a nőkről; egyaránt képes az intimitás, és a korlátot nem ismerő kitárulkozás megjelenítésére. Gondolhatunk itt például a Natalia ist sex című művére, melynek kis képein férjével látható szeretkezés közben, s amely alkotásával lépett ki korán, nagy visszhanggal a nemzetközi „porondra”.
         Tűnődhet bárki azon, hogy alkotásaival a művész talán többféle érzékenységet is sérthet, különösképpen a nagyon katolikus Lengyelországban, de nem így van: igencsak kedvelik őt hazájában is. Ez kitetszett a tárlatot köszöntő, megnyitó beszédekből, mint ahogyan az is, hogy nagy örömmel hozta el munkáit hazánkba. A március közepéig látható kiállítás jól szemlélteti is Natalia hitvallását: a művészet kiemel a hétköznapokból, segít elviselni a mindennapok félelmeit, nyugtalanságait, reményt ad a létezésnek.
         Natalia LL teljesebb portréjához azt is meg kell említeni, hogy bár 1975 óta rengeteg, a feminista mozgalom által szervezett rendezvényen, bemutatón vett részt, nem tartja magát feministának. Hazánkban 1969-ben mutatkozott be munkáival; a megnyitó beszéd alatt e dátum hallatán mosolyodott el igazán: abban az évben volt nászúton nálunk.
         Kortársunk, Natalia LL példája mutatja, hogy aki hisz a művészet hatalmában, s erősen bízik magában, és nem adja fel céljait – az előbb-utóbb megtalálhatja alkotásaihoz a megfelelő kiállítótereket.