2012. január 25., szerda

Vakablak

with 0 Comment


Mállik a dús vakolat, s odavész a dohos por, a múltam,
rút keret átkarol, összeszorít, tetemem kifakultan.
Zord szeme sírgödör, űrbe eső üreg, egy feketével
játszadozó komor árnyalak, átkaiból kel erényem,
s álmom, az isteni vér folyamán, eleseng ladikom már,
s látom ahogy fakad elfeledett erejével a bús homály.
Tisztul, a fény, üde távlatok isteni illata, hűvös
s bő szele, éneke szegletem öbleit elnyeli, bűvös
kocka vagyok, kicsi tó, folyam, egy nap, amely csupa színarany,
bálterem, este ezüst tükör és mesetár, ami kőfalam
sátrait éleivel teszi ámulatok piacává.
Titkaim égköve! Mégis a képtelen éj szeme vár rám,
ringatom önmagam árva fején eme béna kalásznak,
mint a sirám egy-egy életet, engem is émelye láttat.
 
 

0 Hozzászólás:

Megjegyzés küldése

► Üzenőfal / Kiajánló: itt osszthatod meg az által ajánlott műveket!


Üzenőfal használat: A fenti gombok segítségével be tudtok jelentkezni. A "Guest" opció azt jelenti, hogy egyszerűen csak begépelitek a neveteket.