Hiába minden?

           Mikor már nem volt mit mondanunk,
és már hiába vártunk,
amikor kihűlt minden:
akkor jött közénk az Isten.
           Megfogta kezed és kezem,
éreztem, remegsz, én is remegtem,
nem tudtam szemedbe nézni,
csak némán álltam és féltem.

           Féltem, hogy elmész és nincs tovább!
Hol van a szó, mely visszatart?
Könnytelen, kétségbe esve,
dermedten néztelek egyre.
         Akkor a szerelemes Isten
átölelt gyengéden minket,
összeölelte megint életünk,
s a szerelem új hévre támadt bennünk.