Társas magányban

Egymás mellé dobált szavak
vigyorognak kajánul vissza rám
megrészegülten egyenes mentén is
dülöngélő mondatok próbálják
kordában tartani kilengéseit
reszketve-futva menekülő
gondolataimnak.
   Miféle játékot űz velem az idő
hogy e lassan kihűlő társas magányban
immár feleslegessé váltan
ürességbe menekít s amíg rideg
percek órák futnak előlem
hátukon dobálva kétkedő elmém
torzszülötteit:
   emlékek-szülte látomásaim
szürke foszlányait semmibe hurcolják
kékre fagyott álmaim
a fénytelen úton vaksötétben
botorkáló tetszhalott  gondolatokkal
végül magamra hagynak.