Téboly

Sötét van. Szemem világa elvétetett,
A csend, már-már kínteli fájdalommá csap át
Mibe beleborzong testem,szellemem.

Félek? Vagy, netán
Kaotikus elméd szüleménye lennék
És illúzió lenne egész életem?

Félek! Mert ha érzem létezem
S ha érzek az emberségre vall,
Az emberi lét pedig természettől fogva hamis.

Ha hamis, úgy félelmed lehetek én
S testesítem meg léted könyörtelen oldalát
A fájdalmat a szenvedést s a takaróként szolgáló homályt.

Vagyok? Tán létezem?
Avagy saját elmémben,elmédben vétkezem?
Én a félelem, sírodig kísérlek ígérem.