Szürreális félpercesek 8.

1

Reggel a hűtőszekrényhez sétálsz, majd kinyitod, de étel helyett egy fészeknyi madárfiókát találsz csak benne. A kis pelyhes csőrök szívtépő csicsergéssel a reggelit követelik. Mi mást tehetnél? Kitárod az ablakot, és csapkodva a karjaiddal a városi park fölé repülsz, hogy valami ehetőt keress a számukra.

2

Kriksz-krakszot firkálsz a füzeted sarkába. A toll-gombolyag felemelkedik, és egyenest az égig repül, ahol viharfelhővé változva dörögni kezd. Elered az eső: vízcseppek helyett betűk hullnak az égből. Unott arccal figyeled, ahogy lassan megtöltik az előtted fekvő füzetet.
Hamarosan betelnek a lapok, de a vihar csak nem akar alábbhagyni. Micsoda szóáradat! Fejeden átcikázik a bizonyosság, hogy bele fogsz fulladni.

3

A zenész végül elhantolja a zongorát –a hold fényénél dolgozik, feltöri a földet ásóval és szórja a rögöket a hangszerre. Ahogy föld darabkák pottyannak a billentyűkre, zene – mint éji kísértet – száll fel az éjszakában, suhan végig a városon s elkeveredik az emberek füléből csorgó lila álomköddel.
– Éjszaka megálmodtam egy dallamot – mondják majd egymásnak az ébredők, egyedül a zenész képtelen már felidézni szólamokat.

4

Reggel talán ajtót nyitsz, és egy rég látott királynő áll majd a fekete-fehér csempés folyosón. Balról és jobbról a falak bástyái. Micsoda sakk-matt! Várod hát, hogy kimondja a nyilvánvalót, türelmetlenül feszengsz, de egyetlen szót sem szól, a végtelenségig húzza ezt az eddig is túl sokáig tartó játszmát.
Lemászol hát a tábláról, hogy elkezd ezt a napot, de egy óriási kéz újra és újra visszatesz arra a végzetes pontra. Mintha még mindig a menekülési helyzetet latolgatná valaki, mikor minden veszett már.

5

Az irodista szárnyakat ragaszt az asztalán sorakozó aláírt szerződésekből, majd kiugrik az emeletes ház ásítozó ablakán.
Milyen magasra fognak vinni engem ezek a papírok! - gondolja, és valóban, magasan a házak fölött száll, feljebb és feljebb repül, már az eget készül megérinteni. Ám ekkor egy kósza szellő - mintha csak kék cérnákat kapna fel - lefújja a szerződésekről az aláírásokat, a férfi pedig megállíthatatlan zuhanásba kezd.

6

Éjszaka indigó papírt teszel a párnád alá, s reggel bágyadtan figyeled álmaid sötét lenyomatát a fehér lepedőn. Ha közelről nézed ezt a fekete kriszk-kraszkot, bizonyosan emberek arcát látod kibontakozni a vonalakból, s ha még közelebb hajolsz, talán már azt is, hogy mindannyian nevetnek.
Boldog, boldog álmok! – gondolod, s miközben elkezdesz beágyazni, egy láthatatlan közönség kárörvendő, gonosz kacagása kíséri minden mozdulatod. Amikor a lepedőt hajtod, a vonalak – mint fagallyak – a földre potyognak; sötét százlábúként szaladnak szét, s eltűnnek a padló repedéseiben.

7

A régi ágyon félig betakarva öntudatlan öreg nő fekszik. Lábán mély, vörös seb, akár egy szakadék, belőle hangyák hosszú egyenes sora masírozik elő. A konyhában már fő a tea: egy fiatal lány sertepertél, csészébe önti a forró italt, majd tálcán az ágyon fekvő beteghez viszi, s megitatja vele. Az üres csészét végül a hangyáknak adja, azok pedig felkapják és viszik a hátukon a porcelán poharat.
Az idős hölgy - mintha csak gyógyszert kapott volna - rögtön felül az ágyban, lábán a seb beforr, és megöleli az unokáját. Ám ekkor újabb seb nyílik a kezén - a lány siet a konyhába, újabb teát főzni. Így telnek napjai, pillanatnyi győzelmek a sebek fölött, s egyre több a hangya a lakásban. Már a teafüvek közé is bemásztak.

8

Egy vonatra szállsz, és szépen kéred, vigyen akárhova. De sehol a masiniszta, csak áll a szerelvény a végtelenségig.

9

Érkezik végül egy hatalmas cet, amely élve elnyel, s alá bukik a vízben. Ha fáklyát gyújtok, írást látok majd a hal gyomrába vésve, elődöm húsba jegyzett tanításait. Micsoda írások ezek, és soha senki nem olvashatja őket, csak én, aki már meg nem szökök innen.
Az élet titkai megfejtve, de elérhetetlenül; egy hal gyomrában, a tenger legmélyebb fenekén: ez Isten szándéka szerint való.

10

Amikor négy fal összekülönbözik, és mérgesen szembeáll egymással, hirtelen szoba születik, s mint riadt molylepke, kering most egy ember - faltól falig - a hirtelen létrejött üres térben. Fájdalmas koppanások - végül meghajol saját sorsa előtt, s elnevezi a teret otthonnak. Ekkor nyílhat csak egy ajtó a falon, amin a lakónak már semmi kedve kilépni.