Életkorong

Már fáradok így a szelekkel vállamon
a rám nehezedő, lebegő ég alatt.
Csak a tücsök bírja éberen a parton.
Merengve dalolunk, ámul az alkonyat.

Már kibírhatatlan, mégis édes így a magány,
kínzó, taszító lét, de éhesen falom.
Még leküzdhető szenvedély, s parány
lépésekkel velem fordul minden, így akarom.

Korongon forduló, keserízű örvény,
az élet még mindig megbocsájtható.
Csendesen bolyongva a parton: vén
nyugalom ez, hullám-dalú altató.

(a Dunánál)