Tisztelt Szerők, Látogatók!

A Láncolat Műhely weboldalának munkáját 2017 szeptemberétől a Comitatus internetes irodalmi folyóirat (www,comitatusfolyoirat.blogspot.com váltja fel.
A továbbiakban közlésre szánt írásműveket, egyéb alkotásokat a comitatusfolyoirat@gmail.com email címre várunk. A megadott elérhetőségen az itt megismert kritikusok bírálják el a küldeményeket és reagálnak a küldött anyagokra.

Szinay Balázs,
főszerkesztő

2012. május 13., vasárnap

A fura hegedűs

with 0 Comment


Paganini, magában tűnődött, ez a világ más mércét használ, mint születésekor. Alkalmazkodnia kellene, de ott, a bíráló bizottság előtt, igencsak összekavarodott, mikor a majomfejű fülelő, leporceláncsörömpölő—zippzárlényezte. Ő, tisztességgel bekeretezett, húsz példányban, saját kezűleg sokszorosított kottát adott minden nagy tudásúnak, de egy piros nyakkendős, nagy szemüveges, majdnem leharapta a nyelvét.

— Mi ez? — kérdezte.

— Kotta, kérem szépen, saját szerzeményt fogok játszani.

Kitört a röhögés. Érthetetlen, azt várták volna, hogy ne játsszon, de játszadozzon. Hiába magyarázta, hogy ő a zenének él, bizonyságot is adott mindenki kezébe, tudatták vele, hogy a kottaolvasás szubkultúrája kiment a divatból. Ne borongjon földet érintő, szürke felhőgomolyként, színes liliomcsokrot játszva, hanem kunkorodjon neki, és pörgesse fel a show-t.

Nagyon megzavarták, hiszen a maestrók indikációi közül szinte semmit nem értett. Azt sem, miért nevezik folyton Mr Paganininek. Ugyan megpróbálta elmagyarázni, hogy ő egy maestro, de azt mondták, olyan nincs is. A kottaolvasásra képtelen, legyökerezett maestrók, hogy mondhatnak ilyet?

De ő valódi mesterétől megtanulta, sosem feledhetjük a bánatos mosolyt, nem hagyhatjuk ki az életünkből. A pesszimizmus szüli a legdöngőbb méreggel csípő zenét, amire a világon senki nem kíváncsi. Ő a hangszerével él, a hangszere meg vele. Két kézzel átölelte azt, mikor hatalmas tapssal, egyöntetű hülyeséggel, szövegét hátba döfve, kezdtek el majdnem kórusban beszélni. Csak úgy kapkodták egymástól a szót, hogy tudniillik a világ így szép, és zsokésapka nélkül is gömbölyű. A heterók, homók és hegedűvel élők bolygóján, rögtön valami furcsa műsorba akarták szerződtetni, ahol vonójára semmi szükség nem lett volna. Csak korpás puttonyú, zörgő ragacslabirintusba kellet volna valami képtelen értetlenséget zagyválnia. Negyed órán át hiába magyarázta, hogy egy hegedűművésznek természetes hegedűvel élni, még mindig nem értették, vagy nem akarták, hogy nem a hangszereket, nem is az azonos neműeket, hanem a hölgyeket részesíti előnyben dunnája alatt. Hiába karmolják idegeinek virágszirom finomságú sejtjeit, ne is ábrándozzanak nemhegedűlésről!

A bajusztalan, orrvakaró, piros kalapos, látszólag megérthetett valamit, mert nagyon kiábrándult tekintettel bámulta a maga elé rakott díszlet kottalapokat. Egyik orrlyukát befogva meg is jegyezte, hogy a felmérés után meg szerette volna hívni valami döbbenetes zenétlenségbe.

— Mr Paganini, úgy tűnik maga nem normális!

— Kérem, ne miszterezzenek, nem vagyok én angol!

Ezt is hiába könyörögte, mindegyiknek adott volna egy tálca krémest, hogy térjenek jobb belátásra, hagyják végre elhegedülni vizsgamunkáját. Ők megvetéssel jelentették ki, hogy nincs viszonyítási alap, ide senki nem jöhet, holmi improvizációkkal. Meglevő szerzeményeket kell eljátszani.

Mekkora ellentmondás. A másét lehet rögtönözni, sajátját tökéletesen előadni nem, mert azt még soha nem hallották… Váltig unszolták a hegedűvel élés valamilyen műsorban történő közzétételére, mondván, ez egy életre megalapozná a karrierjét. De piros szárnyú, röpködő görögdinnyék, halvány, holdsárgás színben sem győzték volna meg.

Majdnem elájult az egyenletesen szopránodó, sikító hangú szőkeség, mikor arra a kérdésre, hogy mennyit szokott hegedülni, az igazat válaszolta. Napi hat, nyolc órát.

Annyi áramot indukált hajborza, hogy bőven elég lett volna egy közepes méretű város teljes áramellátására.

— Mondja, mi a fene az ott a kezében?

— Kérem szépen, amiről itt végig beszélünk, a hegedűm.

— Beteg?

— Hát, nem a legjobb az egészségi állapotom.

— Nem, nem, a hegedűje, mert akkor majd megreparálom! — kacsintott rá a balszárny kopaszodója.

— Tudják, kérem, ezt a hegedűversenyt direkt maguknak írtam.

— Ne beszéljen marhaságokat, fiatal sovány barátom, mi vagyunk a hegedűverseny! Jegyezze meg, aki túl sokat hegedül, azon a kisméretű, nyakba szorított gitáron, rövid úton leselejteződik. Nem a mennyiség, a minőség a fontos, tetszik érteni? Bőven elég havonta, kéthavonta egy negyed órás gyakorlás, de az legyen minőségi!

— Kérem tisztelettel, az én apám ennem-innom sem adott, és kamrafogságra fogott, ha kedvére nem gyakoroltam. Akkor kínkeserv volt, de ma ezzel a leszorított, puha könyökkel és egész lényemmel mást nem tudnék elképzelni, csak a hegedülést.

Tovább kesergett, és osztotta a semmit. Miféle verseny az ilyen, ahol a minőséghez szükséges a gyakorlás, mely minden egyes napon a maga részéről zenei minőséget hoz létre, mint tavasszal a rügyből levélbe pattanó rózsaágat és a végén a bimbót?! Napról napra szebb az — ők azt állítják —, aki a gyakorlással beesett arcát soványítja, ezzel is az ő kövérségüket fejlesztve tovább. Hazudhatta volna, hogy már rég leszokott, csak hébe-hóba, félévente kaparja a húrt, akkor is legfeljebb csak percekig, nehogy véletlenül szakbarbárnak tartsák, de igazmondásra tanították.

— Na, versenyzik hát?

Milyen hülye kérdés! Egészen gerincébe sajdult.

— Fogja a pöngetősét és puccoljon egy show-t!

— Nem értem kérem…

Hiába nyögte, hogy a zöldborsót főve szereti, nem sótlanul. A tokás megismételte.

— Csapjon már a húrokba, Mr Paganini!

Paganini, az álla alá helyezte hangszerét, és vonójával gyors, hangoló mozdulatokat tett, a kulcsokon állított. Felállva tapsolták.

— Ez igen! Eddig ezen a minigitáron, amitől röhöghetnékem támad, maga teljesített a legjobban!

— Elnézést uram, csak hangoltam, most jön az előadás.

— Olyant szeretnénk, mint az elektromos hegedű, négy fázisút! Tudja mire gondolok?

— Nem kérem, nem láttam még soha olyan hegedűt, azt sem tudom mi az, amiről beszél.

Paganinit a misztert, aki még egyszer illedelmesen megkérte a bíráló bizottság igen tisztelt maestróit, hogy kövessék kottáját, az első vonóhúzás előtt diszkvalifikálták, a legelőselejtezők előtti, tehetségtelenség kutató döntnökei. Most is fülébe zeng, hogy egymás közt valami olyasmit beszéltek, hogy inkább kalapot trombitálnak fejükre, ha még egy ilyen hegedűs megjelenik a hegedűversenyen. Aztán a sápadtka odabökte, hogy a misztert Mr-rel jelzik, egy hosszabb szó van idevakarva, de ő diszlexiás.

— Mi is — vágták rá kórusban —, és ha még ilyen bonyolult, nem létező szavakkal tunkolod agyonunásunkat, téged is diszkvalifikálunk valamilyen módon. Ez hegedűverseny, így írtuk ki, de ugye nem gondolta egyikünk sem, hogy valaki ezzel a pici, nyikorgó hangú orrtrombitával idemerészkedik.

Paganini sok mindenhez hozzászokott, fogta magát és keszeg mivoltában visszaillant saját korába. Valami nagyon nagyot koppant, erre felugrottak az eldöntők. Némelyikük tetszésük, mások nemtetszésük tevőleges világba kiáltására, de akkor vették észre, hogy Incike jajgat mellettük.

— Hé, emberek, pár másodpercre elszundítottam.

— Nem csodálom kicsim, szerintem negyed órája alszol a vállamon — szólt az összegörnyedt.

— Tudjátok mit álmodtam? Hogy valami kottás hegedűs, zeneértő zenész sorbavékonyodott közénk, mint egy szál frakkba öltözött deszka, és oda akart rakni szolmizálni… Képzeljétek! A hideg kirázott, a többiekkel ellentétben nem zsonglőrködött, dobolt vagy beleénekelt a kis vakarcs húrosába, hanem vonózni akart, és arra kért, hogy kövessük kottából. Van olyan értelmes ember a világon az igazi, nagy zenészek között, aki kottát olvas, kérdem én?

— Ne kérdezd Incike, a választ is megadtad. Adok két szem nyugtatót, ilyen szörnyű álom után, remélem, hasonlóval sem találkozunk, különben használni fogom a mindig magamnál hordott önvédelmi fegyverem. Itt van a zakóm alatt, épp olyan, mint egy hegedű. A zsernyákok össze is tévesztik, sosem volt vele gondom, nem kell hozzá engedély, kovácsolt vasnak hívják.

— Kérem a következőt!

Ismét egy kottás hegedűs lépett be.

— Tiszteletem, mindenkinek! Paganini darabot fogok előadni, köszönöm a lehetőséget…

—… Darabot?



0 Hozzászólás:

Megjegyzés küldése

► Üzenőfal / Kiajánló: itt osszthatod meg az által ajánlott műveket!


Üzenőfal használat: A fenti gombok segítségével be tudtok jelentkezni. A "Guest" opció azt jelenti, hogy egyszerűen csak begépelitek a neveteket.