Nem változom

(álom közhelyekkel, születésnapomon
- A végtelenben c. vers átdolgozása)

Tudod, én már sohasem változom,
maradok önző, és makacsul
ragaszkodom lelki kincseinkhez,
− s hogy együtt nemesedjünk általuk,
reményeinkért végül magamat
áldozom.

Hiszem, hogy miénk marad mégis
minden, mi egykor veszni látszott,
ha ölelve-sírva temettünk is
gyermeket − vele jövőt,
reményt, boldogságot.

Hiszem, hogy elkísér majd végül
sok fontos emlék, ha fázós nappalokra
nem jönnek vissza soha már a lázas,
nyári esték, és örökre búcsút vesznek
az őszi égen húzó mélykék
füsti fecskék.

Ráhajolva az álmodó földre,
együtt olvadunk a mindenségbe,
így tűnünk el időtlen messzeségbe
− de mindenütt leszünk: a végtelenben
örök szerelmet hirdetünk.