2012. június 13., szerda

Térj be hozzám, Vándor, ülj mellém…! (naplómból)

with 0 Comment


Menedékház
(lélekmelegedő)

Melegedni hív régóta mindenkit ez a fészek – én valamiért menedékháznak neveztem el - és beszélgetni, ha virtuálisan is, irodalomról, művészetekről, bármiről, ami néha kiemeli az embert a hétköznapok sivárságából. Megosztani egymással gondolatainkat, elmondani bármit, ami szép, ami fáj, vagy csak úgy egyszerűen van, és szép, vagy nincs - azaz hiányzik, és vágyunk rá. Túl az anyagon, természetesen, most kifejezetten szellemi értékekre gondolok. Mintha az "Út a nincsből a mégis Van-felé" egyik nagyon szép állomása lenne ez a hely, ahova bárki
hozhatta saját írásait, alkotásait, szép idézeteket - verseket, prózákat, ahol szólhattunk bármiről, amiről úgy éreztük, fontos lehet továbbítani mások felé.

E „menedékházba” – a Tanítványi Láncolat lélekmelegedőjébe - bárki, bármikor betérhetett, megpihenhetett, melegedhetett itt. Cserébe talán csupán talán annyi volt - és annyi ma is - az elvárás: mindig emberi hangon szólítsuk meg egymást, és tartsuk tiszteletben az ide betérők - akár eltérő – véleményét, figyeljünk jobban egymás szavára, s ha az a másik félszegebb is, jelezzük néha, hogy itt vagyunk, együtt vagyunk, érezzük a kedves mosolyokat, vagy akár a néha legördülő könnyeket a másik arcán, virtuálisan is…E szándék valamennyiünkért – ezért a közösségért – élt és él ma is.
Remélem, egyre többen leszünk, akik újra és újra betérnek ide, és így, vagy úgy, de megszólítják egymást gondolataikkal, alkotásaikkal, vagy csupán egyszerűen, valahogy így, ahogyan én is érzem:
- csuda egy ötlet ez a „Menedékház …!”
- nem hittem volna, hogy könnyűnek tűnő ígéretem – egy kis törődés, odafordulás a másik lelkéhez – néha ugyan nehéz – ám milyen nagy öröm, ha sikerül felmelegíteni, és valamelyest erősíteni társaink, barátaink lelkét! Néha elég, ha őszinték a virtuális mosolyaink, üzeneteink, amelyek, ha célba érnek, sokunkban tudatosulhat e bátorítások során, hogy milyen fontos az egymásra való figyelés, a türelem, a vélemény, és talán lesznek, akik e hatásokra komolyan elhatározzák majd, hogy tanulni szeretnének – másoktól is - nem csupán versírást, hanem némi önismeretet, uram bocsá’, önfegyelmet:
- úrrá lenni az érzelmeinken, amelyek hevületében kapkodók, türelmetlenek vagyunk, és sorra követjük el ugyanazokat a hibákat,
- megtanulunk figyelni a másikra, félretéve – legalább néha – önzőségeinket,
- tanuljuk és elfogadjuk, hogy nagyon fontos bármilyen társulásban az összhang, a hasonló gondolkodás, a másokkal megosztott öröm (amiről írtam már e fórumon is) - úgy, hogy közben mindenki őrizheti egyéni stílusát, gondolat- és érzelemvilágát.
Megtanulható a szakértő kritika fogadása is - sértődés nélkül - ha hiszünk a másik nemes, önzetlen szándékában, felismerjük, hogy számunkra hasznos és fontos tanácsaival segíti utunkat, ha néha pattanósabb szavak kíséretében is.
Hiszem, hogy még sokáig nem kevesen fordulnak meg itt, akik hasonlóan éreznek, gondolkodnak, és őszintén, valami ilyesmi a vágyuk, mint az enyém is:

nagyon fontosnak érzem, hogy e közösségben (és a hasonló célból működő valamennyi közösségben) a tartalomhoz illő, igényes formákon, stílusokon túl a lelkünk is folyamatosan érlelődjön, hogy lélekben is felnőjünk gondolataink méltó közreadásához, miközben valamennyien – akaratlanul - is felfelé tartunk…, hiszen „Élni csak fölfelé érdemes!” (Müller Péter: Jóskönyv)

Reményeim szerint sokunk számára fontos e közösségben (is) az őszinte, segítő kritika, vélemény, hiszen e nélkül talán örökké csupán szárnypróbálgatások maradnának fontos gondolataink közül azok is, amelyek publikálásra érdemesek, és amelyek méltóak arra, hogy kellő alázattal, de közzétegyük.
A magam részéről hálás vagyok, valahányszor betérhetek megpihenni a Menedékházba, és ha elhozzátok, megosztjátok gondolataitokat, vagy legalább egy-egy mosolyt, (s csak ritkán könnyeket, bár itt azt sem tilos. ).

Egy megkapó idézettel várok mindenkit még nagyon sokáig itt, virtuális jelzéseink továbbítására, fogadására:

„A gyűlölet a szeretet megbetegedése. Le kell szerelni a gyűlöletet, mert az újabb gyűlöletet és harcot szül, ami sehova nem vezet és lehúz. A szeretet felemel, könnyűvé tesz. Éljünk inkább felfelé. Az emberek többsége önző, csak önmagára gondol. Azért dolgozom - írok és tanítok - hogy ébresztőt fújjak, bebizonyítsam, hogy a másokért való szolgálatnál nagyobb ajándék nincs. Egész életemben úgy segítettem másoknak, hogy nem kértem pénzt érte. Erre azért voltam képes, mert tudtam, hogy az anyagi javak nem sokat érnek, egyedül a fölfelé törekvés, az önzetlen segítségnyújtás az, ami értelmet adhat az emberi életnek. Hiszen nem én vagyok a fontos, hanem az, hogy amit az isteniből kapok - továbbadhassam.”
(Szepes Mária)
 
 

0 Hozzászólás:

Megjegyzés küldése

► Üzenőfal / Kiajánló: itt osszthatod meg az által ajánlott műveket!


Üzenőfal használat: A fenti gombok segítségével be tudtok jelentkezni. A "Guest" opció azt jelenti, hogy egyszerűen csak begépelitek a neveteket.