Elbalambérozás

- Én úgy szeretem a vonatokat Lujzácska, elől már pöfög a... gőzmozdony. Bár pöfögne, de nem teszi, rég kiselejtezték őket . Úgy hallom, sípolnak. Azt hiszem, ez a jól összeszeletelt vaskígyó másodperceken belül elindul. Mindig izgattak a kerekek, tengelyek, csatlakozó rendszerek. Az én szememben egy igazi vonat alulról a legszebb!
- Ne gusztustalankodjon Balambér! Fel kellene szállnunk már, mielőtt kifut.
- Lujzácska, ez nem leves. Higgye el, van még egy kis idő, nézzen az órájára! A bakter is lemondóan eresztette ki kezéből a nyakában lógó sípot, ismételt függő állapotba.
- Nézze, ha magának jobb szórakozása nincs, mutassa azokat a vasborzadályokat!
- Lujzácska, hogy lehet ilyen szívcsökött? Magának semmit sem emelkedik a boldogság zsinórmértéke, mikor ringató taktusra zakatol maga alatt?
- Felpofozom, Balambér!
- A vonat, kedves Lujzácska...
- Nem! Ab ovo nem szeretem a vonatokat!
- Pedig tényleg óvók azok. Miért hívta fel rá a figyelmemet, ha nem szereti őket?
- Lucskos káposztával legjobb a tökfej. A tojástól!
- Végképp összezavart kedves...
- Ne is foglalkozzon vele!
- Látja a magasakat?
Végül, benéztek mind a ketten a kocsik alá. Olyat láttak, amitől előbb felkiáltójelbe, majd kérdőjelbe fejlődtek fel, alig tudtak megnyikkanni. Felváltva szólaltak meg, a beszéd gátló gombóc kirepülése után.
- Maguk mit csinálnak itt elkopott félhold formába dermedten? Jé, mennyien vannak!
- Lujza, ahány kerék, annyi pacák, mintha pacásak lennének a kerekek...  Halló maga, szólaljon már meg! - fordult az egyik sarlóba görbült lecsiszoltnak.
- Ne kínozzon! – nyöszörögte az - Megvan az én bajom maga nélkül is. Különben, ha nem vette volna észre magas és komoly beosztásban, igen felelősségteljes munkát végzünk. Társaimmal nem engedhetjük meg azt a luxust, hogy holmi kívülállókkal kezdjünk el csevegni! Sőt, egymással sem társalgunk soha.
- De hát kik maguk?
- Mit gondolt, az állomásokban mitől áll meg a vonat?
- Talán fékez a mozdonyvezető, meg mit tudom én, megcsinálja amit kell...
- Rátapintott asszonyom! Kérem, a nevemben rúgja bokán ezt az ácsorgó lecsorgót!
- Miket beszél összevissza? Ha már tényleg járatja a száját, félholdra görbülten - kopott, fényesre csiszolt oldalával -, mondjon valami értelmeset!
- Fék! Jobb fék, balfék...
- Lebalfékezett?
- Felnőhetne abból a csuszikás állapotból ebbe a magasságba, de sosem fog!
- Hogy a fenébe érti ezt az egészet, ki a túrók maguk egyáltalán?
- Kik lennénk? Féklények vagyunk! Már mondtam, hogy a vonatnak minden állomáson meg kell állnia. Maga is egyetértett, akkor miért hagyja ki az egyenletből a magától értetődőt, a féklényt?
- Emberek teszik? Azt hittem vasdarabok fékeznek...
- Ugyan kérem, maga naiv a köbön! Egy vasdarab nem tud gondolkodni. A legprecízebb rendszer sem lenne képes az emberi agyat pótolni! Mi - magasan képzett, csúcskarriert futott féklények-, teljes összhangban, valóságos biztonságot nyújtunk az ilyen vonatkedvelő ficsúroknak kisasszonykáikkal. Srácok, munka lesz!
- Maga itt a főnök?
- Itt mindenki saját kerekének főnöke! Ilyen karriert, jó sok diploma, mestervizsga, és doktorátus után lehet csak befutni. Az ilyen szerencsétlenkedők, ezt a posztot - bármennyire is áhítoznak rá -, soha nem kaparinthatják meg!

- Lujzika szálljunk fel!
- Mi bajod Balambér, már megint berúgtál? Hasmánt fekszel erre a hideg betoncsőre görbülten.
- Hallgass már te Lujza, én egy féklény vagyok!
- Ne Lujzázz, Tundra vagyok - sajnos -, a feleséged! Már régóta tudom, hogy pöszén beszélsz. Na mars befelé!