Fészekrakás

Úgy hordjuk a szálat, a szép aranyágat,
az éppen adódó pillanatot,
hogy véletlen szabta regények kazalba
vegyülnek, villanva imitt és amott,
hogy renddel, és hittel és morál-limittel
tapasztjuk meg; bűn a fűszerezés,
de langymelegében, kínokban és kéjben
fürösztve, halálodig tűrsz és remélsz.

S mert forrong az élet, hát forrong a fészek,
lakók, a színhely, a Föld, a világ.
A bolygók, planéták mind járják e sétát,
és némelyik néha ős „Bumm”- ot kiált.
Születnek és halnak örök viadalnak,
s a fészkeket mindig újak rakják.
Mert csontból és porból, és sívó mocsokból
is feltör a fényre az Élet, a Láng.