Tisztelt Szerők, Látogatók!

A Láncolat Műhely weboldalának munkáját 2017 szeptemberétől a Comitatus internetes irodalmi folyóirat (www,comitatusfolyoirat.blogspot.com váltja fel.
A továbbiakban közlésre szánt írásműveket, egyéb alkotásokat a comitatusfolyoirat@gmail.com email címre várunk. A megadott elérhetőségen az itt megismert kritikusok bírálják el a küldeményeket és reagálnak a küldött anyagokra.

Szinay Balázs,
főszerkesztő

2012. szeptember 17., hétfő

Kotonpiócák

with 0 Comment


Vonatfüst kavarog a dzsungel fölött - régi vekkerórák törnek ripityára a vízilovak talpa alatt. A törött órákból kimásznak az óramutatók, és befészkelik magukat a papagájok bőre alá, amitől azok hangos ketyegésbe kezdenek.

A folyóparton egy fiatal lányt elfog a rosszullét. Egyébként is falfehér bőre most még sápadtabb, átöleli a hasát, és a víz fölé hajol, miközben szörnyű, hörgő hangok kíséretében használt kotongumikat okád a vízbe.

- Mindjárt jobban leszek - fogadkozik a párjának, aki öleli hátulról, nehogy a habok közé zuhanjon, de alighogy megígéri, újabb kondom csusszan ki vékony ajkai közül - olyan akár egy rózsaszín féreg - a vízbe plattyan.

- Átkozott hely ez a dzsungel! - morog a szafari kalapos férfi a válla fölött, kisöpörve bajszából az agyonütött moszkítók tetemét. - Valahányszor beteszi az ember ide a lábát, máris elkap valami gusztustalan lápfenét! Elég csak megérinteni egy indát, vagy átlépni a tócsákat, elég ránézni a folyóra, máris belémászik valami förtelmes bacilus! Komolyan mondom, rosszabb a legócskább párizsi nyilvánosbudinál is! Minél előbb orvost kell találnunk neked, szerelmem!

Persze hol is találnának orvost ezen a helyen. A szívvirág konyuló szirmai. A tenyerekből, az életvonalból fakadó piszkos víz. Kiskanálon egyensúlyozik az orvosságként adott köd.

Távolabb, az őserdő mélyén bennszülöttek csapdájába esik egy vonat. Beszakad alatta a föld. Hatalmas, dárdákkal kibélelt gödörbe zuhan. A dárdahegyek átfúródnak a mozdony testén. A vonat fájdalmasan sípol. Beleremegnek még a távoli hegyek is. A csapda szélén vérrel kikent arcú négerek néznek le a vonatra. A törzsi ének méregként csöpög ajkukról. A hang tócsaként verődik fel az égnek. A belerepülő madarak gránátként robbannak szét a vízilovak felett.

A vízilovakon ejtett sebekből gonosz dzsinnként gomolyognak elő a rémálmok. Krokodilmaszkok. Valahol egy puska színes papagájtollakat lövöldöz az égre.

A falu mellett, a folyó vizében néger kisfiú harcsára vadászik. Puszta kézzel. A fiú apró ujjaival kitapogatja a sekély vízfolyásban az állat barlangját, és megpróbálja rávenni a halat, hogy harapjon rá az ujjára. Olykor megesik, hogy a harcsaüregeket vízikigyók vagy aligátorteknősök lakják. És persze a harcsák másfél-két méteres példányai is egészben nyelhetik el a folyóba merészkedő kisgyereket.

A fiú tudja ezt, de éhsége a vízbe űzte. Le és fel botorkál a mederben, százszor is bejárva ugyanazt a szakaszt, előregörnyedve, ujjaival egyre csak tapogatva az iszapot. Gerince homokban rejtőző kígyóként dagad ki hátából. Bordái akár a kalitkarácsok. Valaki a nevét kiáltja. Anyja integet a partról, hogy jöjjön ki, hatalmas vacsora készül a vadászok zsákmányából.

A fiú kiszalad a vízből, de az anyja felsikolt, amikor meglátja: vézna testén rózsaszín, áttetsző férgek csüngnek. A kotonpiócák egyre csak duzzadnak, ahogy szipolyozzák a gyermek vérét. A fiú kikerekedő szemekkel nézi őket, figyeli, ahogy a férgek teliszívják magukat. Egyik-másik olyan kövér már, hogy szétdurran: pukkanó hang - vér spriccel a fiú arcára és a piócákat feszegető anyára. A piócák többsége miután teliszívta magát a fiú halálával, szétpukkan.

Hamarosan elég az égbe lógó kanóc. Gyufaszál termékenyíti meg az éjszakát. A parton a harcsavadász-fiút temetik. Az egymáshoz koccintott dárdahegyek, akár a vízben egymáson forgolódó kavicsok hangja.

Nedves iszapot pakolnak a halott fiú csöpp testére, édesanyja búcsúzóul megcsókolja a homlokát. A halotti toron szétvágott vonatdarabokat adogatnak körbe a tűz körül a krokodilmaszkos férfiak és asszonyok. A vízparton, az iszapban harcsák vergődnek, próbálják lerázni magukról a hasukra, a kopoltyújukra tapadt rózsaszín férgeket. Vergődésük betölti az éjszakát. Mintha távoli szárnyak verdesnének. Egy papagájtollú angyal ütközik újra és újra az égboltozatnak.
 
 

0 Hozzászólás:

Megjegyzés küldése

► Üzenőfal / Kiajánló: itt osszthatod meg az által ajánlott műveket!


Üzenőfal használat: A fenti gombok segítségével be tudtok jelentkezni. A "Guest" opció azt jelenti, hogy egyszerűen csak begépelitek a neveteket.