hajnalszínű koaxrügyeken

bennünk valami különös egyezés zizeg
világra vakultak üvegszemei szerint : analóg dafke

diktatúrákon nevelgetett kibicsaklott gyermekszemeik
tele vannak rendszerzajjal. vörhenyes alkonyok
tömbházmagánya veszi körül a léptük. mi egymásban élünk.
szíved árnyékolásában pihen a létem. talán ezért nem félem
a világégéseket. szunnyadva fagyhatnék , mint ők hideg térkövekre
tenyerem csepp tálkáját érzésalamizsnák vetett morzsáiért nyújtva
előre. előbbre kúszik bennem most egészen homlokom mögé ér fel
tudatomban matat puha ujjbegyed. fura bizsergés. szeretem.
szellő borzolja ekképp a nyári erdő lombkoronájának zafírtitkait.
 kik nézik azt hiszik kilopva onnan valamit. mi tudjuk csak
hogy kuporog meg egy egy ághegyen...és bújik el
harsány reailtyzajok elől hajnalszínű koaxrügyeken