A fény

- Láttam egy szellemet mami…
- Milyen szellemet? Szellemek nem léteznek kicsim…
- De láttam őt mami - sírja a hosszú hálóingében, közben szorosan tartva anyja nyakát, olyan nagyon magához akarja fogni, nem öleli, markolja a finom pamut felsőt annak tarkóján.
- Ne félj, butuska vagy szívem… - próbálja megnyugtatni, de a gyermek szemében oly furcsa fény dereng, mint akit már sehogyan sem lehet visszahozni ebből a lidérces álomból. Hirtelen összecsuklik, az anyja sikoltva kapja el.
- Mi történt? – kérdi a berohanó férj, s látva a helyzetet, egyből felkapja az apró testet s úgy, ahogy van, egy szál pólóban, alsónadrágban rohan vele ki a lakásból. Éles fájdalommal tölti el a megfagyott hó, de ő csak fut, nem állíthatják meg a késhegyes apró kristályok, szalad a gyermekkorház irányában. Keze között tűzforrón, szinte süt a gyermek teste. Mire a kapuhoz ér, mintha élettelen lenne ölében az édes test.
A hajnali csendben ormótlannak tűnik a szürke bádogkerítés, mellyel bezárják éjszakára a kórház udvarát. Folyamatosan nyomja a csengőt, de az csak nagy nehezen nyílik. A portás is megijed a látványtól. Előtte egy férfi, már-már lila térdig a lába, fagyos leheletétől fehér az arca…
- Ember mi történt? Megbolondult, meg is halhat?!- kiabál elképedve, s közben szalad előtte a bejárati ajtót nyitni, segítséget hívni.
- Jöjjön már valaki, hordágyat!- a nagy hangzavarra, amit már az udvaron keltett, szalad egy nővér eléjük, s látva a borzalmat, nyitja előttük sorra az ajtókat, vezeti be a félig eltávozott gyermeket, és az őt erős kézzel tartó férfit az ügyeletes orvos szobájához. Felkapcsolja a sötét helyiség világítását. A doktornő, sovány, de talpraesett teremtés, kórházi melegítőben kucorog egy keskeny heverőn, mellette leesve a pléd. Hirtelen felugrik, rémületében nem tudja, hol van:
- Mi történt? Kik maguk? Hogyan jöttek ide be?
- Drága doktornő, kérem, ne haragudjon rám! – mentegetőzik a nővér, de már mást nem is kell mondania. Azonnal leteteti a gyermeket a heverőre. Ő felpattan, fülét az alélt mellkasára téve, a kezével csendet intve, azonnal szolgálatra kész.
- Él! Gyorsan vigyük be az intenzívre! - s választ nem várva, int az apának, hogy kapja a gyermeket és menjen utána. A férfi, mintha elfelejtett volna járni, szalad az intenzív felé...
Az apja öléből elrabolják  a kislányt! Az apa „terhét” veszte összegörnyed, guggol a folyosó közepén. Egy nővérke ruhaféleségekkel a karján igyekszik támogatni, s felállítani.
- Jöjjön be a nővérszobába, fel kell öltözni, máris főzök magának egy forró kávét.
- De a gyermek… - mondaná, ám hang nem jön ki a torkán. Berekedt. Krákog, próbál köhinteni, nem megy.
- Kifázott- jöjjön, kérem, ne féljen, a kislány már jó kezekben van, lázgörcs. Szerencsére időben beértek.
Ekkor jut eszébe a felesége. Mondaná, kérné a nővért, hívja azt fel, hiszen azt sem tudja, ő merre van, de nem bír megszólalni.
- Na jöjjön alaposan kihűlt, szépen fel kell melegedni, utána beszélünk, meglátja, a hangja is visszajön.
Óvatosan besegíti, lefekteti három egymás mellé helyezett karfa nélküli fotelszerűségre, zoknit húz a kihűlt lábára, betakarja plédekkel. Telefonon szól az ügyeletes orvosnak, aki adja is utasításait. Pár perccel későbben megérkezik a mentősöktől két jókora ember egy hordággyal.
- Mennyi a hőmérséklete?
- Sajnos nem tudom, próbáltam itatni, de közben elveszítette az eszméletét.
- Mindent jól tett, a felmelegítés sokkal fontosabb most, mint a hőmérőzés - gyorsan cselekszenek, a mentőautóba becsomagolják valami fóliaszerű anyagba és repülnek vele a belgyógyászatra.
A kórház előtt leparkoló taxiból kipattan egy halovány nő, le sem veszi kezét a csengőről, míg azt a hatalmas kaput ki nem nyitják előtte.
- Ide hozta be a férjem a kislányomat?
- Igen asszonyom, jöjjön, már stabil az állapota - s vezeti be az intenzív osztályra, ott átadja az elébük siető nővérnek.
- Jöjjön - invitálja az szívélyesen- már magánál van a kislánya- s bevezeti egy kórterembe, ahol az alvó gyermek pihen, láthatóan túl a veszélyen.
- A férjem? – kérdi suttogva, miközben letérdel a gyermek ágya elé.
- Őt be kellett vinni a belgyógyászatra, kicsit kihűlt, mire ideértek, de ne aggódjon, mindjárt megkérdem telefonon hogy van.
- Te vagy anya? – kérdi mosolyogva a gyermek.
- Igen - válaszolja a nő, de szívében furcsa nyilallást érez. Mint akit áram üti meg, hirtelen fölpattan s szalad kifelé otthagyván a gyermeket. Meg sem áll a nővérszobáig, ott aztán egyből kéri, hívják fel a belgyógyászatot, mi van a férjével. Idegesen csavargatja kezében a kislánya zsebkendőjét, az maradt nála, mikor férje felkapta a gyermeket. Azzal szokott a kislány elaludni.
- Tessék megnyugodni, máris hívom őket- mondja készségesen a nővér, de amikor válaszolnak neki a vonal másik végéről, hirtelen elsápad, hófehér lesz az arca.
-  Mi történt?- könyörög neki a kétségbeesett asszony-
- Előbb a doktornővel akarok beszélni, semmi gond, tessék megnyugodni, mindjárt utánanéznek - mondja az, de csak tettetve a nyugalmat.
Mire az orvos beér, már tud mindent, érzi az ürességet, a borzalmat, nem vár válaszra, térde remeg, nem bírja visszatartani érzéseit, szeme megtelnek könnyel. Nem kell mondani, érti, látja a tekintetet, elindul az ajtó felé, már nem hallja a szavakat, kinyitja, kimegy a folyósora, lépteit egyre szaporázza, majd kiszakítja a bejárati ajtót… Kiszalad az udvarra, és ott az égre tekint…
Még mindég a sötétség az úr, pedig szól a gyár kürtje a távolban, hajnali hat van. S hirtelen valami apró fény felcsillan az égen, s az asszony szája szóra nyílik:
-Köszönöm - és összeesik.