KÖLTEMÉNY 5

KÖLTEMÉNY  5


Nincs szebb, mint ócska verset írni,
Műkönnyeket sírni, míg rácsorog a sápadt telihold.
Vinnyogni szerelmes zaftban, nyúlós malasztban döngicsélni,
Zsírban mászni, szorongani, kiabálni - csak halkan,
Zaklatva másokat, rágni olcsó sásokat, fogdosni lottyadt kebleket.
Kell ez neked?
Te, ki buggyant miseborban, számtalan rózsaszín fodorban hallgatsz hősi éneket?
Lírai hantod, húr nélküli lantod, kopjafádon döglött pinty fütyül,
Kannádba nyál csorog-loccsan és toccsan koszos lé - vibrál és zuhog.
Sóhajts nagyot, mert egyszer elfogy tüdőd, emleid alatt fujtat a harag,
Méltatlan makogás lett a szó.
Ó te néma kékség, agyamba folyt a szépség, míg gondolok kedvesemre,
Angyal száll a levesembe, heuréka- molyrágta keszkenő.
Minden évben hagyma nő, forró vízben szemlesütve öreg ürge, lyukban ül.
Vagy áll, nem zabál, szép dolog az Anna bál.
Nincs szebb mint ócska verset írni, csak sírni, érzelegni, vízben szállni,
Szenderegve kiabálni, mert a lé hideg.
Hazudozni öklendezve, majmolni érzelmet hosszú póznán, tébolyultan, rekedten.
Ó te lelki barna lé.
Hócipőben, méla fergetegben benned és bennem, muszáj néha ennem.
Kusza rengetegben téveteg lelkem vérzik, s úgy kiált.
Tömegsírnak ásott árok nincs tele, benne se hal-se csibor.
Kávéházi sűrű füstben, mint üstben, okoskodó művelt lelkek lubickolnak, írnak, 
Nem olvasnak csak papolnak-lenézve egymást-mert ők a szent vigyor.
Tiltott gyümölcsből esznek ki férget, kicsit és nagyot, vonagló lélekkel nézik,
Gyakran felidézik a nem lévő holnapot.
Nincs szebb, mint ócska verset írni, vödörben sírni szárazon,
A víz…régen volt, ha volt.
Képzelj tavat és kék eget, csókold homlokon magad és légy királyfi,
Trónörökös, főminiszter - de ne írj, mert sosem volt pennád régen elkopott.