Kötelék

Ritkás sokadalom.
Tested ibidem vagyon.
Tudlak, s ettől jő füst-homály milliő.
Tenyerem lappangó áhítattal hátadhoz nyúl,
Te kabátba burkolózott lélekdús-hús!
Lobban különös hajnalpír kezemben,
majd elmét döbbentő hangos dobbanás.
S aztán édes, mámorító klavír-hangzatok
bizseregnek, mint lázas förgeteg,
kezed elérem a szív-balkonon,
pillangó s libellahad lázada fel.
Illan e röpke pillanat,
kezek távolodnak.
S az érzület visszássá,
hirtelenbarna folttá,
hiátussá satnyul.

Nem kell lennünk, s nem is vagyunk,
csupán vagy, s vagyok én is:
közös kettős speculum s ím, kópia
összecsengünk, mint egy kellemes szimfónia.